A történelem tanítása

 A napokban, egy szoborállítás kapcsán, ismét felkavarodtak az indulatok Horthy Miklós történelmi szerepe körül, akinek megítélése - politikai és történelmi látástól függően - ellentmondásos a magyar társadalomban.

Ennek a vitának kapcsán elgondolkodtam: hogyan kell nekem, keresztény gondolkodónak, hozzáállnom a történelemhez? Úgy gondolom, hogy ehhez a kérdéshez is bölcsen és józanul kell hozzáállnom, mint aki nem válik semmilyen szélsőséges nézet szócsövévé.

Úgy vélem, hogy a magyar nép 1990 óta identitását kereső nép. S mint minden olyan nemzet, amelynek hosszú évtizedekig elnyomták, meghamisították, félremagyarázták a történelmét, nehezen találja meg azt, amitől erőszakkal megfosztották. S keresztény gondolkodóként úgy érzem, hogy nagyon hiányzik a bölcs és józan történelem szemlélet, történelem értékelés a magyar közéletből.

Mert az, aki elítéli Horthy Miklóst egykori magyar kormányzót, fasisztának és tömeggyilkosnak bélyegzi meg, és mindemellett hevesen tiltakozik minden vele kapcsolatos pozitív megnyilvánulással szemben, érdekes módon nem teszi meg ezt mondjuk Kádár Jánossal kapcsolatban. Miért? Hiszen az ilyen történelem ítélet akkor lenne korrekt, ha a maga gondolkodás rendszerén belül éppoly hevesen kelne ki a volt kommunista főtitkár ellen, mert az ő lelkén is sok millió magyar halála szárad. De Kádár Jánost és a kommunista diktatúra kiszolgálóinak nevétől nem hangos a magyar közélet. Még ügynök törvényünk sincs...

Hogyan kell nekem, keresztény gondolkodónak, hozzáállnom a történelemhez? Én úgy gondolom, hogy kellő alázattal, mint aki tudom, hogy az emberiség történelme az elveszett, Isten ellen fellázadt ember történelme. Úgy, mint aki magam is tudom, hogy a magam engedetlenségeivel, én is beleírom a magam súlyával és felelősségével ebben a történelembe. Ez nem jelenti azt, hogy nem mondhatok ítéletet a múlt felett. Inkább azt jelenti, hogy amikor ítéletet mondok, akkor azzal az alázattal tegyem, hogy könnyű nekem innen a magam helyzetéből, visszamutogatnom azokra, akik régen életek. S amikor ítélkezem felettük, akkor úgy tegyem, hogy ebben is ahhoz az abszolút mércéhez mérem őket, akihez magamat is mérem.

Az emberi történelem tele van sötét alakokkal - Néró, Caligula, a Borgiák, Hitler, Sztálin, Kádár. De ezeket az embereket is a részben nekik hódolók tették azzá, akivé váltak. Talán éppen azzal, hogy közömbösen, vagy nemtörődöm  módon hagyták, hogy gonoszságuk kiteljesedjék. Vannak ilyen is-olyan is személyiségek, akik történelmi szerepe sokkal árnyaltabb - jó is és rossz is van benne -, és megítélésük józan bölcsességet kíván. (Ilyen történelmi alak volt Horthy Miklós kormányzó is.) És vannak ennek a világnak hősei is, akik talán semmiben sem voltak jobbak, mint mi, mégis valamit felvállaltak a maguk korában. Úgy gondolom, hogy talán az ő megítélésük a legnehezebb. Mert ők sem "vegytiszta" emberek.

Az emberiség történelmében egyetlen tiszta ember volt: Jézus Krisztus! Ebben semmi kétségem! Hozzá képest mindenki más árnyalatokkal szürkébb vagy feketébb. 

A történelem sok mindenre megtanít bennünket. Arra is, hogy óvatosan és körültekintő módon éljünk, mert azzal, ahogyan élünk mi magunk is történelem formálók vagyunk. És minden korban magunk hozunk döntéseket arra nézve, hogy miként élünk és miként gondolkodunk. A történelem arra is megtanít bennünket, hogy a gonoszság hol kiteljesedik, hol árnyaltabban van jelen, de mindezek között Isten irgalma és kegyelme mégsem szűnik meg. A kegyelem éppúgy ott volt a római arénákban, vagy a háború lövészárkaiban, vagy az egzisztenciájukban megrendült emberek életében. Kétségtelen: minden korban elmondhatták az Istenhez ragaszkodók: "Szeret az Úr, azért nincs még végünk!"