Megtörténhet-e az Ezsdrás 3 csodája?

Amikor a világ eseményeit vizsgálom, vagy a saját személyes életemet nézem, akkor sokszor csak összekuszálódott szálakat látok. Néha úgy tűnik, mintha sok-sok véletlenszerűség, szerencsés vagy szerencsétlen dolgok alakítanák a sorsunkat. De hívő emberként tudom, hogy mindez csupán az, amit szemmel lát az ember! Mert Istenben bízó emberként adatik más is! Az, hogy tk. minden szálat Isten tart a kezében. S ebből a tényből meríthetünk erőt, reménységet: nincsen semmi e világon, amely valahol ne Isten atyai akaratából történne meg.

Isten népének a története összefonódik a világ történetével. Mert tetszett az Istennek, hogy népét nem egy e világtól idegen világban, dimenzióban engedte létezni, hanem ugyanabban a világban, amely a gonosz is jelen lehet. De nem a gonosz irányít, és sohasem ő diktál, csak nehézzé tesz. S az Isten előkészít, beavatkozik, terel. Lehetőségek sokaságát készíti elő népe számára, hogy népe azokban járjon, és azokkal élhessen. A kérdés az, hogy élünk-e ezekkel, és vajon jól élünk-e.

Az Ezsdrás 3-ban egy nagyon különleges eseményről olvasunk! Arról, hogy Isten maradék népe, hazatérve a fogságból, hozzákezd a templom építéséhez, és nem is akárhogyan! Círusz perzsa király Kr.e. 538-ban úgy dönt, hogy engedélyezi a zsidó nép hazatérését Kánaán földjére. Ez egy hatalmas lehetőség volt, amelyet Isten ajándékozott az Ő népének! Az otthon romokban, ellenség mindenütt, ellenállás mindenfelől. S a nép maradéka mégis vállalja a hazautat, az újrakezdést, mert felismeri a vissza nem térő alkalmat. A történelemben kapott kegyelmet!

Az Ézsdrás 3-ban olvasottak abban is egyedülállóak, hogy Izráel népe egy emberként mozdul. Egyetértésben, összefogva cselekszik. Ez egy ritka pillanat, amikor egy egész nép egy szívvel indul valamire. Sokszor inkább egy-egy ember mozdult, vagy egy kis csoport. De most egy egész nép érti meg Isten akaratát, és a benne elkészített lehetőséget!

"Ekkor fogott hozzá Jésúa, Jócádák fia, szolgatársaival, a papokkal, és Zerubbábel, Sealtiél fia, testvéreivel együtt, hogy felépítsék Izráel Istenének az oltárát, és égőáldozatokat mutassanak be rajta úgy, ahogyan meg van írva Mózesnek, Isten emberének a törvényében." - olvassuk. Helyreállítják tehát az oltárt, újra bemutatják az áldozatokat, újra megülik a sátoros ünnepet, és mindezt úgy, ahogyan az Isten Mózesnek adott törvényében írva van. Mindez szimbolikus is! Jele annak, hogy a hazatérés után megindul a lelki "vérkeringés", a nép szíve nemcsak dobogni kezd, hanem együtt kezd dobogni, ugyanazért! Az oltár jelképesen és valóságosan azt is jelenti, hogy helyreáll Isten és a népe között a kapcsolat! Újra lehet segítségül hívni az Urat, újra van bizalom. Isten népe nemcsak fizikálisan, hanem lelki értelemben véve is: hazatalált! Még akkor is, ha még ott van a félelem is a környező tartományok népeitől. De a félelmet végül mégis legyőzi a hit! És végül: "Az építők tehát lerakták az Úr templomának az alapját". Vagyis: megértik, hogy igazi otthon csak ott van, ahol lelki otthona is lesz az embernek. Mert az, aki nem talál vissza Istenhez, az lelki hajléktalan.

Az, ami Izráelnek egykor Jeruzsálem és a templom volt, az ma Isten népének a gyülekezet. Az oltár helyét átvette az istentisztelet és a közös imádság. Talán ezért olyan szomorú az, hogy mégis sokan lelki hajléktalanként élnek. Nehéz időkben, amikor nem minden szájuk íze szerint történik, elhagyják a közösséget, az otthonukat. Ezek az emberek máshol sem fognak otthonra találni, mert a tökéletest keresik, amelyet sohasem fognak megtalálni.

Csak a Lélek hiányzik, amely megújulást adna, hogy megtörténhessen az "Ezsdrás 3" csodája! Amikor a nép egy szívvel indult, helyreállított, megújított, emelt, épített. Csak a Lélek hiányzik... s Nélküle a romok csak romok maradnak...