Az adventus latin szó megérkezést, eljövetelt jelent. Egykor éjféli harangszó hirdette az advent, ezzel az egyházi év kezdetét. Mert az egyházi esztendő, eltérően a világi évtől, ádventől-ádventig tart.
Az 5-6. században kezdték az ádventi időszakot karácsonyhoz kapcsolni, és lett a karácsonyt, Jézus születését megelőző négyhetes időszak. Ebben az időszakban a hívek szigorú böjtöt gyakoroltak, és ádvent első vasárnapjától vízkeresztig nem tartottak esküvőket, zajos mulatságokat.
Az ünnephez kapcsolódó adventi koszorú hagyománya szintén a régi időket idézi. Első nyomait északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetein találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak, és örökzöldet csavartak köré. A mai adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy németországi lelkész óriási fenyőkoszorút erősített otthona mennyezetére, amelyen huszonnégy gyertya volt: minden adventi napra egy-egy. Később, az egyszerűség kedvéért, már csak négy gyertyát helyeztek el. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg, amiket vörös- és aranyszalagokkal díszítettek, ezzel az életet és fényt jelképezték.
Az ádventi koszorút ma már a legtöbb otthonban megtaláljuk. Ám, a
legtöbb családban csupán karácsony ünnepének díszeként tekintenek rá, és a
legtöbben már nem tudják azt, hogy az ádventi gyertyák tulajdonképpen emlékeztetnek bennünket valamire, és
komoly üzenetük van.
Vannak, akik szerint a négy gyertya tulajdonképpen azt a 4000 esztendőt jelképezik, amely a zsidó időszámításban eltelt a teremtéstől Krisztus születéséig. Vagyis eszerint azt az időszakot jelképezik, ameddig a zsidó népnek várnia kellett a Messiás megszületéséig.
A római katolikus hagyomány szerint a négy gyertyából három lila, és egy, az utolsó rózsaszín. A lila szín a bűnbánatot és a lelki előkészületet jelenti. A negyedik gyertya rózsaszíne a reménységet, a szeretetet és a boldogságot szimbolizálja. Az első gyertya a hitünkre irányítja a figyelmet: vajon hiszünk-e még igazán, vagy a hitünk csak kiüresedett rítus csupán. A második gyertya a reményünkre kérdez. Arra, hogy van-e még elő reménységünk? A harmadik gyertya örömeinkre kérdez: vajon mi a mi örömeink forrása? A negyedik gyertya pedig Isten szeretetéről beszél, amelyik Krisztusban öltött testet.
A protestáns erdélyi lelkipásztor és tudós, Bod Péter, ezt tanította: „A mi Urunk Jézus Krisztusnak négy adventusa (eljövetele) vagyon. Először, midőn testben megjelent. Másodszor, midőn a szívbe bészáll és az embert megtéríti. Harmadszor, midőn halála óráján elmegyen az emberhez, és negyedszer, midőn eljön ítéletre.” Az első advent beteljesedett, Krisztus eljött, hogy közösségünk legyen vele: boldog, aki befogadja őt, így átéli a második adventet is. Nincs kétségünk afelől, hogy egyszer majd elkövetkezik a halál órája is – hacsak az Úr előbb vissza nem jön.
A negyedik adventusban megítéli majd a már meghalt vagy még élő embereket: akik már befogadták őt, azokat Jézussal való boldog és örök közösségre, akik nem, azokat őt nélkülöző, szörnyű, örök szenvedésre."
Akár a római katolikus, akár a protestáns magyarázatot valljuk, úgy gondolom, mind a kettőnek komoly és mély tartalma van. Mert mind a kettő arról beszél, hogy az ádventi koszorú valami többről, valami mélyebbről beszél. Arról a csodáról, hogy az Isten emberré lett, hogy emberi nyelven, számunkra érthető módon mondja el, hogy az úr szereti az embert. És szeretetét eljövetelében mutatta meg számunkra.
1 megjegyzés:
"...igyekszem híddá lenni ég és föld között..."---hírvívővé. krisztus képmássá, őt tükrözővé: IGYEKSZEM.
Örülök,hogy idetaláltam!
Megjegyzés küldése