Láttuk az Urat

"A többi tanítvány így szólt hozzá (ti. Tamáshoz): "Láttuk az Urat."" János 20,25.

Tamás csalódott ember. Keserű. A keserű ember menekül. Nem vállalja a társait; közösségellenes. Tamás nem vállalta Jézust, s nem vállalhatta tanítványtársait sem. De Jézus vállalta a tanítványokat és Tamást; Ő nem botránkozott meg bennük. Mert Ő nem hasonlott meg az Atyával, nem volt lelki skizofrén. Jézus nemcsak azért halt meg, hogy elvegye a bűneinket, hanem hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Aki nem vállalja a testvért, nem vállalja a másikat, az megveti és nem vállalja Jézus Krisztus egybegyűjtő halálát sem. E történetben Tamás végül visszatalál testvéreihez és Jézushoz. Hogyan? Úgy, hogy odamennek a tanítványok hozzá, és elmondják: "Láttuk az Urat!- Csak az tud elindulni a másikhoz a másikért, aki látta Őt. A tanítványoknak nemcsak a szája beszélt a Jézussal való találkozásról, hanem arcuk öröme is, felszabadult szívük, elinduló lábaik. Ha láttuk Őt, akkor egész lényünk erről a feltámadt Jézusról beszél, Őt sugározza. Valaki azt mondta: "Mi szattyánbőrbe köttetjük a Bibliáinkat, de cipőbőrbe kellene, hogy elinduljunk egymáshoz.-

Művelt teológusok vitatkoztak egyszer, hogy melyik a legjobb, leghitelesebb bibliafordítás. S ekkor egy fiatal teológushallgató megszólalt a sarokból: - Számomra az a leghitelesebb, ahogyan gyermekkoromban édesanyám estéről estére fordította nekünk otthon a Bibliát. Mi azt a feladatot kaptuk, hogy ennek a megkötözött, begörcsölődött világnak lefordíthassuk a mindennapi élet nyelvére az Igét. (Viski Ferenc)