"Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük." Zsoltárok 139,16.
Dávid zsoltárából származik a fenti idézet. Szeretem ezt a zsoltárt. Sokféle élethelyzetemben juttatta már eszembe Istenem. Mélységben és magasságban. Örömömben és bánatomban. Talán legtöbbet bánataimban jelentettek sokat e sorok. Talán éppen azért, mert bánataimban még többet jelentett az, hogy ahogyan Dávidot is, engem is, egy mindenekfölött álló, értelmes, és hatalmas lény formált és alkotott.
Mostanában sokat gondolkodtam azon, hogy az, ami Dávid számára olyan titokzatos dolog volt, az anyaméhben formálódó élet titka, az nekünk a XXI. században élőknek már nem az. Könnyen le tudjuk írni egy formálódó élet "állomásait".
S így vagyunk még megannyi, a régiek számára még titokzatos folyamattal, dologgal. Dávid mit sem tudott a fizikai sok-sok törvényéről: a gravitációról, a fénytanról, a hang terjedéséről. Dávid nem tudta hány bolygó van a naprendszerben, vagy fogalma sem volt a Galapagos-szigetek csodálatos élővilágáról. Dávid nem blogolt, csak zsoltárokat írt. Nem volt számítógépe, és ha nem tudott valamit, nem kereshetett rá a világhálón, csak imádkozhatott valami láthatatlan Istenhez...
De valóban többet tudunk azzal, hogy többet tudunk? C. S. Lewis valahogy úgy fogalmazott - ha jól emlékszem a gondolataira -, hogy az baj a mai emberrel, hogy amíg a régiek a napsugár mentén néztek és látták azt ahonnan árad a fény, addig mi a napsugarat nézzük és már nem látjuk a fény forrását csak azt, amit az megvilágít. Mi csak a fénysugarat nézzük, képesek vagyunk leírni a "jelenséget", de már nem látjuk azt, aki azt megalkotta. Többet tudunk, mint Dávid annak a világnak a jelenségeiről, összetevőiről, alkotóelemeiről, mozgatóerőiről. De semmit sem tudunk az Alkotóról. Már nem vagyunk képesek rácsodálkozni arra, ami nap mint nap körülvesz bennünket. Valóban többet tudunk Dávidnál? Azt gondolom, hogy azzal a többel, ami a fejünkben van, mégsem tudunk többet, mert közben üres a szívünk.
Néha - talán - jobb lenne tudatlanabbnak lenni...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése