Péter váltig bizonygatta, hogy ha más igen, ő sohasem fogja elárulni Mesterét. Nem így lett. Ő is, akárcsak a többiek, amikor a saját biztonságáról volt szó, elárulta Jézust.
Péter tette engem mindig arra emlékeztet, hogy mennyire rosszul ismerem önmagamat. Legalábbis másként, mint a valóság. Hajlamos vagyok erre. Van, amikor jobbnak, másnak és többnek látom magamat, mint aki a valóságban vagyok. Van, amikor meg kevesebbnek és rosszabbnak, mint aki vagyok. De vajon értékelem-e bármikor is jól önmagamat? Mire hagyatkozhatom, amikor önmagamat értékelem? Hiszen mindig találok önmagamnál rosszabbat, de jobbat is.
Akkor teszem a leghelyesebben, ha olyan viszonyítási pontot keresek, amely rajtam kívül áll, képtelenség befolyásolni, és állandóan objektív értékítéletére támaszkodhatom. De hol találok ilyen viszonyítási pontot?
A válasz kézenfekvő: Isten az egyetlen ilyen objektív viszonyítási pont! A kézenfekvő válasz? Mégsem hozzá mérem magam, hanem inkább másokhoz. Pedig ha hozzá képest határozom meg önmagamat, akkor sem túl, sem le nem fogom magam értékelni. Mert a szent Istenhez képest senki vagyok, de mert szeret engem, ezért mégis értékes vagyok. S egy-egy élethelyzetben hol az egyik látásra, hol a másikra van szükségem, hogy önértékelésem a helyén legyen. Hol úgy kell látnom magam, mint elveszett bűnöst, aki egyedül kegyelemből él, hogy ne bízzam el magam, és ne lássam magam többnek, mint aki valójában vagyok. Hol pedig Isten szeretetében látnom kell a magam értékességét, hogy ne keseredjek el a magam senki volta miatt.
De ami a lényeg: Isten úgy szeret engem, mint amilyen vagyok. És nem várja tőlem azt, hogy magamtól más és több legyek. De Vele együtt még önmagamnak is meglepetést okozhatok, mert képes vagyok olyan lenni, ami magamtól sohasem lehetnék.
Szeretnék oda eljutni, hogy jól szeressem önmagamat is, és oda, hogy úgy értékeljem az életemet, ahogyan Isten értékel engem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése