Ha elnézem Isten kezének munkáját, azt a gondosságot és szépséget, amellyel megalkotott egy aprócska virágot, mely a kertünkben nyílik, örömmel telik meg a lelkem. Amikor rácsodálkozom a templomkert nyugalmára, a zöld megannyi árnyalatára, beszívom a frissen nyírt fű illatát, nézem a fodros felhőket fenn a kék égen, örömmel telik meg a lelkem.
Azután találkozom emberekkel, és hallgatom a hízelkedésbe bujtatott hamisságokat, az önigazoló és elferdített igazságokat, a kegyes mázba csomagolt önérdekeket, a finoman vagy kevésbé finoman, de jól célzott szavakat. Találkozom emberekkel, akik jobban tudják, hogy nekem mit kellene tennem, és eleve abból indulnak ki, hogy gonosz vagyok, vagy legalábbis bolond, mert nem tudom, hogy mit kellene tennem. És azt várják, hogy magyarázkodjam, és ha magyarázkodom, akkor rájövök, hogy már elítéltek, és a magyarázkodásommal csak tovább alázom magam.
Ki is vagyok én? Egy furcsa ürge a tömegből, akinek elvei vannak? Aki a legjobb meggyőződése szerint keresi az igazságot, és ha rátalál, és mellette dönt, akkor felforgatóvá, az (ál)békesség ellenségévé, minden gonoszok atyjává lesz? Mert a "tömegnek" a trutymó - már bocsánat - szimpatikusabb és vonzóbb, mint a rend és az igazság. Mert a "tömeg", Pilátussal együtt, úgy gondolkozik az igazságról, amely hajlítható, kedvünk szerint alakítható, és ami mindig azt igazolja, ami a mi érdekünk.
És mindeközben, valahogyan nagyon távolivá lesz az a szépség, és az a rend, amelyet Isten világa jelent számomra. Bekúszik a lelkembe az végtelen sötétség, amely fojtogatja és szorítja a szívemet. Az ember szívek mélysége, és benne az enyém is, amellyel nap mint nap szembesülök. De legalább én még tudom, hogy bűnös vagyok, és nekem még fáj az a bennem élő sötétség.
S úgy látom, hogy egyre kevesebben vagyunk olyanok, akiknek még fáj az bennünk munkálkodó gonosz természet. Mert egyre többet azzal találkozom inkább, hogy hívőként is megmagyarázzák, hogy miért a másik a gonosz, miért a másik a hibás. Igen, ez valóban egyszerűbb és könnyebb, mint szembenézni a szívünk gonoszságával és sötét szándékaival.
S tudjátok az a nagyon nehéz, hogy mégse legyen úrrá rajtunk a keserűség, hogy a világ sötétsége ne borítsa be - legalább - a lelkünket is, ha már az életünkben ki nem térhetünk előle. Hogy küzdjünk, rúgkapáljunk tovább, és ne adjuk meg, és ne adjuk el magunkat a korszellem diktálta ürességnek. Hogy ne akarjunk belesimulni a pénzt hajhászó, a pénzt istenítő, mégis céltalanul lótó-futó masszába.
Istenem segíts kérlek ellene mennem mindannak, amit te is gyűlölsz és utálsz!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése