James Dean, amerikai színész, 1955 szeptemberében autóbaleset áldozata lett. Újonnan kapott Ferrarijával száguldott egy verseny felé, amikor egy kereszteződésben, egy másik sofőr nem adta meg neki az elsőbbséget, és oldalról kocsijába hajtott. 24 éves volt. Tehetséges, karrierje kezdetén álló, 24 éves korára már befutott színész volt. Volt.
Az élete utolsó napjáról láttam egy dokumentumfilmet. És elgondolkoztatott az, hogy amikor meghozta élete utolsó döntéseit, amelyek halálához vezettek, akkor sem ő, sem senki emberfia nem tudta, hogy ezek lesznek élete utolsó döntései.
Az autónk felé sétálva eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne az, ha ezek a lépések lennének életem utolsó lépései. Mi lenne akkor, ha az utolsó utamra indulok, és én még csak nem is tudom, nem sejtem ezt. Mi lenne akkor, ha életem utolsó napját kezdtem volna el reggel, amelyet már nem fogok sohasem befejezni. És mi lenne akkor, ha ma kezdődne el számomra az örökkévalóság.
Vajon készen állok erre? Készen állok arra, hogy elmenjek e világról? Most úgy érzem, hogy nem. És nem magam miatt - legalábbis ezt mondom magamnak. Mert - és ez talán nem nagyképűség - vannak, akiknek szüksége van rám. S talán éppen ez az, amely miatt jobban kell ügyelnem magamra, és a döntéseimet is nagyobb felelősséggel kell meghoznom. Hogy rossz döntésemmel ne okozzak fájdalmat azoknak, akiket szeretek.
Hálás vagyok az életemért. A jó és rossz dolgokért, a mélységekért és magasságokért egyaránt. Szeretek élni. De tudom, hogy az élet itt a földön nem tart örökké, és nekem mégis csak ott van a hazám: odaát. Arra készülök, és arra készít minden, ami történik velem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése