Vannak dolgok, amelyek felett nem tudok napirendre térni. Bár talán csak egyszerűen tudomásul kellene vennem azt, hogy egy olyan irányba haladunk, amelynek célja a teljes züllés és a káosz.
Mostanában sokat járok Budapestre, és sűrűn megfordulok abban a házban is, ahol 25 éves koromig éltem. Édesanyámék itt laknak, és neki igyekszem segédkezni. Úgy két-három héttel ezelőtt figyeltünk fel arra, hogy a lépcsőfordulóban - egy régi pesti bérházat képzeljenek el - valamelyik lakó "ott felejtette" autójának gumiszőnyegét. Nos, ez az "ott felejtette" talán enyhe kifejezés, mert immáron - ahogyan írtam fentebb - hetek óta ott hever ez a "csomag". A ház lakói jönnek-mennek. Senki sem vette fel, lopta el. Mindenki átlép rajta, ami a méreténél fogva azért nem is olyan könnyű. De úgy van mindenki ezekkel szőnyegekkel, hogy nem az övé, nem az ő szemete. Más szemetét meg nem hurcoljuk a kukába. (Ha a következő alkalommal is ott lesz, kidobom!)
Én egyébként sem értem a nyilvános szemetelést. Azt, amikor játszi könnyedséggel kihajtanak az autóból égő csikket - egyszer tanúja voltam annak, hogy egy égő csikk felgyújtott egy út menti kis ligetet, és öcsémmel kezdtük oltani -, üres műanyagüveget, papír zsebkendőt. Az utcán köpködik a szotyolát, a rágót, stb. Szóltam már rá emberekre, hogy az utca nem szemeteskuka.
Mert a közös az senkié, illetve ami nem az enyém, az nem érdekel.
Olyanná tesszük ezt a világot, amilyenek mi vagyunk legbelül: szemetessé, mert ott belül is elég sok szemetet tárolunk - már bocsánat ezért a mondatért. Néha megfordul a fejemben, hogy vajon mit szólna a szemetelő, ha a lakása közepén dobnám el a hulladékomat. Bizonyára kikérné magának a szemtelenségemet...
Nagy szüksége lenne életváltozásra, és belső megújulásra az emberiségnek, mert megfulladunk a sok szemétben (miatt)...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése