Az adventus latin szó megérkezést, eljövetelt jelent. Egykor éjféli harangszó hirdette az advent, ezzel az egyházi év kezdetét. Mert az egyházi esztendő, eltérően a világi évtől, ádventől-ádventig tart.
Az 5-6. században kezdték az ádventi időszakot karácsonyhoz kapcsolni, és lett a karácsonyt, Jézus születését megelőző négyhetes időszak. Ebben az időszakban a hívek szigorú böjtöt gyakoroltak, és ádvent első vasárnapjától vízkeresztig nem tartottak esküvőket, zajos mulatságokat.
Az ünnephez kapcsolódó adventi koszorú hagyománya szintén a régi időket idézi. Első nyomait északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetein találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak, és örökzöldet csavartak köré. A mai adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy németországi lelkész óriási fenyőkoszorút erősített otthona mennyezetére, amelyen huszonnégy gyertya volt: minden adventi napra egy-egy. Később, az egyszerűség kedvéért, már csak négy gyertyát helyeztek el. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg, amiket vörös- és aranyszalagokkal díszítettek, ezzel az életet és fényt jelképezték.
Az ádventi koszorút ma már a legtöbb otthonban megtaláljuk. Ám, a
legtöbb családban csupán karácsony ünnepének díszeként tekintenek rá, és a
legtöbben már nem tudják azt, hogy az ádventi gyertyák tulajdonképpen emlékeztetnek bennünket valamire, és
komoly üzenetük van.
Vannak, akik szerint a négy gyertya tulajdonképpen azt a 4000 esztendőt jelképezik, amely a zsidó időszámításban eltelt a teremtéstől Krisztus születéséig. Vagyis eszerint azt az időszakot jelképezik, ameddig a zsidó népnek várnia kellett a Messiás megszületéséig.
A római katolikus hagyomány szerint a négy gyertyából három lila, és egy, az utolsó rózsaszín. A lila szín a bűnbánatot és a lelki előkészületet jelenti. A negyedik gyertya rózsaszíne a reménységet, a szeretetet és a boldogságot szimbolizálja. Az első gyertya a hitünkre irányítja a figyelmet: vajon hiszünk-e még igazán, vagy a hitünk csak kiüresedett rítus csupán. A második gyertya a reményünkre kérdez. Arra, hogy van-e még elő reménységünk? A harmadik gyertya örömeinkre kérdez: vajon mi a mi örömeink forrása? A negyedik gyertya pedig Isten szeretetéről beszél, amelyik Krisztusban öltött testet.
A protestáns erdélyi lelkipásztor és tudós, Bod Péter, ezt tanította: „A mi Urunk Jézus Krisztusnak négy adventusa (eljövetele) vagyon. Először, midőn testben megjelent. Másodszor, midőn a szívbe bészáll és az embert megtéríti. Harmadszor, midőn halála óráján elmegyen az emberhez, és negyedszer, midőn eljön ítéletre.” Az első advent beteljesedett, Krisztus eljött, hogy közösségünk legyen vele: boldog, aki befogadja őt, így átéli a második adventet is. Nincs kétségünk afelől, hogy egyszer majd elkövetkezik a halál órája is – hacsak az Úr előbb vissza nem jön.
A negyedik adventusban megítéli majd a már meghalt vagy még élő embereket: akik már befogadták őt, azokat Jézussal való boldog és örök közösségre, akik nem, azokat őt nélkülöző, szörnyű, örök szenvedésre."
Akár a római katolikus, akár a protestáns magyarázatot valljuk, úgy gondolom, mind a kettőnek komoly és mély tartalma van. Mert mind a kettő arról beszél, hogy az ádventi koszorú valami többről, valami mélyebbről beszél. Arról a csodáról, hogy az Isten emberré lett, hogy emberi nyelven, számunkra érthető módon mondja el, hogy az úr szereti az embert. És szeretetét eljövetelében mutatta meg számunkra.
"...igyekszem híddá lenni ég és föld között..."---hírvívővé. krisztus képmássá, őt tükrözővé: IGYEKSZEM.
VálaszTörlésÖrülök,hogy idetaláltam!