Volt egyszer egy kőfaragó, aki mindig elégedetlen volt magával és az életével.
Egy szép napon, amikor mendegélt elhaladt egy gazdag kereskedő háza előtt. Benézett a nyitott kapun és látta, hogy odabent csak úgy nyüzsögnek az előkelőbbnél előkelőbb látogatók. „Milyen hatalmas is lehet egy ilyen kereskedő!” – gondolta. Elfogta az irigység, és azt kívánta, bárcsak ő is ilyen gazdag lehetne. Akkor bezzeg nem kellene szegény kőfaragó módjára tengetnie az életét.
Legnagyobb ámulatára egyszerre csak gazdag kereskedővé változott. Nagyobb pompa és vette körül, amit valaha álmodni mert volna. Irigyelte és gyűlölte is mindenki, aki nála szegényebb volt.
Ekkor egy pompás gyaloghintót vittek el háza előtt. A gyaloghintóban magas rangú hivatalnok terpeszkedett, körülötte szolgák hada, és gongot ütő katonák. A leggazdagabb ember is mély meghajlással hódolt a menet előtt. „Milyen hatalmas ez a hivatalnok!” – gondolta a volt kőfaragó. „Bárcsak magas rangú hivatalnok lehetnék!”
Ezután magas rangú hivatalnokká változott. Mindenhová dúsan hímzett gyaloghintón cipelték, és a nép reszketett tőle és gyűlölte és földig hajolt előtte, amerre csak járt.
A nyári nap forrón tűzött, és a hivatalnok iszonyúan kényelmetlennek érezte a fülledt gyaloghintót. Kinézett. A Nap fenségesen ragyogott az égen, és tudomást sem vett a hivatalnok létezéséről. ”Milyen hatalmas a Nap!” – gondolta. „Bárcsak a Nap lehetnék!”
Ezután Nappá változott, aki mindenkire pokoli erővel sütött, kiégette a mezőket, és a földművesek átkot szórtak rá. Ám egyszer csak nagy fekete felhő kerekedett, és odafurakodott a Nap és földműves közé, így a Nap sokat veszített erejéből. „Milyen hatalmas az a viharfelhő!” – gondolta. „Bárcsak viharfelhő lehetnék!”
Ezután hatalmas felhővé változott, elárasztotta a mezőket és a falvakat, mindenki kétségbeesésére.
Hamarosan azonban úgy érezte, hogy valami nagy erővel tolja. A szél volt az. „Milyen hatalmas a szél!” – gondolta. „Bárcsak szél lehetnék!”
Ezután széllé változott, lefújta a cserepeket a háztetőkről, kicsavarta tövestől a fákat, és mindenki gyűlölte őt és félt tőle, amerre csak elsüvített. Hanem egyszerre csak nekirohant valaminek, amit bárhogyan igyekezett is elfújni, csak állt rendületlenül. Egy hatalmas szikla volt az. „Milyen hatalmas ez a szikla!” – gondolta. „Bárcsak szikla lehetnék!”
Ezután kősziklává változott, hatalmasabb volt mindenkinél a világon.
Ahogy ott állt, egyszer csak egy kalapács hangját hallotta, és érezte, hogy farigcsálják az oldalát. „Ki lehet hatalmasabb nálam, a sziklánál?" – kérdezte, majd letekintett, és mélyen maga alatt meglátott egy kőfaragót...
