Reformáció napja van. 1517. október 31-én Luther Márton a wittenberg-i vártemplom kapujára kiszegezte 95 pontból álló vitatételét. S bár nem ezzel az eseménnyel indult meg a reformáció, hiszen Isten már évekkel előtte ébresztgetni kezdte azokat, akik őszintén keresték a megújulást, de Luther tettével kapott nagyobb lendületet az egyház megújulását célul tűző mozgalom.
A reformáció napja alkalmából Cseri Kálmán 2009-ben elmondott egy prédikációjában idézek, amely Kálvin életéről szólt.
Az élete legfőbb eseményeit akkor tudjuk megjegyezni, ha városnevekhez kötjük. Öt városban zajlott az ő élete. Párizs, Bázel, Genf, Strasbourg és ismét Genf.
 |
| Kálvin János |
Párizsba tanulni küldte az édesapja, aki mindenáron azt akarta, hogy jogász legyen. Ő korán nyitott és fogékony volt már az evangéliumra, de engedelmeskedett az apai parancsnak, és a Sorbonne Egyetemen jogot kezdett tanulni. Ott volt egy jó barátja, egy bizonyos Kopp Miklós, aki, amikor megválasztották rektornak és ünnepi beszédet kellett mondania, mivel ő nem volt a szavak embere, Kálvint kérte meg, hogy írjon már neki egy beszédet.
Kálvin akkor már olvasta Luther műveit, és kezdte olvasni a Szentírást is, és egészen a reformáció szellemében írta meg néhány részletét ennek a beszédnek. Ebből aztán nagy baj lett, menekülnie kellett Párizsból.
Huszonnégy éves volt ekkor.
A következő évben meghalt az édesapja, úgyhogy tovább nem kényszerítette őt senki a jogi pályára. Akkor kezdett el foglalkozni behatóbban a Szentírással és a teológiai tudományokkal.
Hamarosan a beszéd miatt Franciaországból is menekülnie kellett, és akkor rövid időre Bázelben telepedett le. Itt írta meg élete fő művének, az ú. n. Institútiónak a magvát. Latinul írta és a latin műnek a címe így hangzott: Institutio Christianae Religionis = A keresztyén vallás rendszere. Megpróbálta rendszerezni azokat az ismereteit, amiket addig szerzett a Szentírásból meg a reformátorok műveiből.
Művét I. Ferenc francia királynak ajánlotta, akit igyekezett meggyőzni arról, hogy a reformáció hívei nem tévelygők, nem szélhámosok, nem országháborítók, hanem egyszerűen csak komolyan akarják venni azt, ami a Bibliában van. Nyugodjon meg a király, mert aki komolyan veszi a Bibliát, az a leghűségesebb polgára lesz a társadalomnak. Az dolgozni fog, megbízható, nem lázad, nem lop, jó családi életet élnek. Úgyhogy neki nem üldöznie kellene ezeket az embereket, hanem örülni annak, ha minél többen lesznek.
(...)
A második állomás tehát Bázel.
Innen továbbutazott, és néhány napra megszállt Genfben. Megtudta ezt Genf akkor már reformált gyülekezetének a lelkipásztora, egy bizonyos Farel Vilmos, meglátogatta Kálvint, mert a híre már megelőzte őt, és röviden vázolta, hogy milyen kétségbeejtő erkölcsi állapotok uralkodnak a városban, és mennyire nem bír ő mint a gyülekezet lelkésze az erkölcstelenséggel. Egyszerűen és röviden megkérte Kálvint, hogy maradjon ott és legyen a gyülekezet másik lelkésze.
Egészen váratlanul érte ez. Egyáltalán nem ilyen terveket forgatott magában, és határozott nemet mondott. Mire a nagy, hatalmas termetű Farel Vilmos ezt mondta: "Ha te nyugodtan studírozni akarsz, az Isten átka lesz a te tanulmányaidon, mert nem segítesz nekünk, akik bajban vagyunk az evangélium miatt." Ez megdöbbentette Kálvint és némi imádkozás, böjtölés után igent mondott.
Nem tudta, hogy mit vállal. Tapasztalatlanul, bizonyos értelemben naivan látott munkához. Úgy volt vele, hogy ha nagy az erkölcstelenség, akkor erkölcsössé kell tenni azt a várost.
Három dolgot kellett megfogadniuk azoknak, akik a reformált gyülekezet tagjainak vallották magukat. Először: hűek lesznek Jézushoz és az egyházhoz. - Ezt mindenki megfogadta, nem volt probléma. Másodszor: ennek érdekében rendszeresen el kell járniuk a templomba, hogy megtudják, mit vár Isten a benne hívőktől, mit tanít a Szentírás - ő így fogalmazta: mit jelent Genfben keresztyénnek, vagyis krisztusinak lenni. Itt már mérsékelt lelkesedés volt, de ezt is elég sokan megfogadták. A harmadik: az, hogy valaki keresztyén, meglátszik az életén. Tehát többé nem iszik, nem kártyázik, nem jár szerencsejátékokra, hanem este kilenc után mindenki otthon van, és a családjával tölti az időt.
No, ez óriási felháborodást váltott ki. Mit akar ez a jött-ment? Hogy jut ilyen eszébe? Kártya-gyárosok, kocsmárosok, szerencsebarlangok tulajdonosai hangulatkeltéssel, viszonylag rövid idő alatt, Kálvin ellen hangolták azokat, akik itt érintve voltak, úgyhogy két rövid esztendei szolgálat után a városi tanács felkérte, hogy három napon belül hagyja el a várost. Kálvin azt mondta: ő nem a város alkalmazottja, ő Istennek az alkalmazottja, és csak a megbízójának a parancsait fogja teljesíteni. Másnap elköltözött Genfből. (...)
 |
| Strasbourg napjainkban |
Strasbourgba ment, ahova menekültek a Franciaországból elüldözött protestánsok és pásztor nélkül voltak. A menekült gyülekezet lelkipásztora lett, és következett három nyugodt esztendő. Egészen a teológia tudományának szentelhette magát. Harminckét évesen megnősült. Egyetlen gyermekük született, aki azonban pici korában meghalt. Gondozta az üldözötteket.
Ez alatt az idő alatt tervezték Luther Mártonnal, hogy találkoznak, és az egyik olyan fontos kérdést, amiben nem egészen értettek egyet, az úrvacsoráról szóló tanítást, megbeszélik. Sajnos az egyik találkozást egy hirtelen kitört háború hiúsította meg, a másikat pedig mindkettőjüknek a súlyos betegsége. Így soha életükben nem találkoztak.
Tanulságos, amit erről mindketten utólag írtak: ha sor kerülhetett volna erre a találkozásra, akkor valószínűleg ők ebben megegyeztek volna. Akkor ma nem lenne evangélikus és református felekezet, hanem egy - ahogy a magyarok nevezték a XVI. században - Isten igéje szerint reformált eklézsia lenne. Sajnos nem találkozhattak.
A nyugalmát az zavarta meg, hogy egy szép napon követ érkezett Genfből, egy udvarias levéllel, amiben egyrészt bocsánatot kértek tőle, másrészt könyörögnek, hogy menjen vissza, mert a feje tetejére állt minden. Még rosszabbak az erkölcsök, mint az ő odamenetele előtt voltak, és nem bír sem a városi tanács, sem az egyház vezetése az emberekkel. Itt Kálvinra van szükség. Szinte gondolkodás nélkül nemet mondott.
Nem sokkal utána jött egy második delegáció. Nekik is nemet mondott.
Harmadszor is üzentek és levelet írtak. Az a követ azt találta neki mondani, hogy Istenen és rajtad kívül senki nem tud segíteni rajtunk. Ne tedd meg azt, hogy távol maradsz Genftől. És akkor megint azt tette, mint amikor Farel Vilmos hívta őt első alkalommal, imádkozott, és úgy volt vele: nem szabad, hogy bármiféle sérelem vagy harag, vagy rossz emlék legyen őbenne. Ha ennyire hívják, akkor megy.
Visszament Genfbe. Akkor volt ő harminckét éves. Ötvenöt éves volt, amikor meghalt. Huszonhárom évig, élete második felében, Genfben szolgálta Istent és az evangélium ügyét.
Óvatosabban látott munkához, de még keményebben, mint első alkalommal. Nem tétetett fogadalmat senkivel. Egyszerűen elkezdte tanítani Isten igéjére a népet. Minden reggel volt istentisztelet. Minden reggel egy fejezetet a Bibliából végigmagyarázott. Szépen sorban. A Jelenések könyvének a kivételével az egész Szentírást végigmagyarázta prédikációkban. Ennek a nagy része fennmaradt, mert valaki gyorsírással feljegyezte... (...)
 |
| Genf 1750 körül |
Olyan rossz híre volt már a városnak, hogy messze elkerülték a kereskedők is. Megbénult a gazdasági élet. Genfi módra élni azt jelenti: csalni, lopni, hazudni, paráználkodni, inni, kártyázni.
Ennek megvoltak a gazdasági következményei is, mint ahogy annak is meglettek a gazdasági következményei, amikor nyolc-tíz év múlva annak a híre járta be a környéket, hogy a genfi piacon nem csapják be a kereskedőt, oda érdemes jönni. Egyre több kereskedő jött, nemcsak hogy a genfieket ellássák, hanem egymással is kereskedtek. A haszon egy része ott maradt. Nem a kocsmába vitték az emberek a pénzt, hanem nagy építkezések kezdődtek, és az élet minden területén Isten igéjéhez igyekezett igazítani Kálvin a gyakorlatot.
Koldusokat látott az utcán. Miért nem dolgoztok? Mert nincs mit. Aki még munkaképes volt, annak munkalehetőséget teremtettek, aki nem volt munkaképes, arról gondoskodott a gyülekezet, illetve részben a város. Önálló városállamként élt akkor Genf.
Először az erkölcsök kezdtek rendbe jönni Isten igéjének a hatására. Utána a gazdasági élet kezdett rendeződni. Ezután pedig Kálvin régen érlelt álma valósult meg: egyetemet építettek Genfben. Mégpedig nem valamelyik fejedelem adományából, hanem a genfi polgárok építettek maguknak egyetemet. Ehhez hasonló nem volt azokban a századokban. Néhány év múlva kilencszáz hallgatója volt ennek az egyetemnek. Kálvinnak még arra is gondja volt, hogy kelet-nyugati irányban épüljön, előtte nagy tér legyen, ahol sétálhassanak a hallgatók, és még az egészséges életmódra nézve is bizonyos tanácsokat adott.
A kor leghíresebb tanárait, professzorait gyűjtötték össze. Eredetileg csak lelkészképzésre gondolt, de hamar beindultak a természettudományok is, és minden tudományág. A genfi egyetem igen híressé vált.
Közben arra is gondja volt, hogy felelevenítette a régen virágzó, de közben tönkrement szövőipart. Különleges minőségű bársonyokat stb. gyártottak ott. Beindította az óraipart, az aranyművességet, ami később századokon keresztül virágzott ott.
Menházak épültek ott azoknak a munkaképtelen öregeknek, akiket a család nem tudott eltartani. Árvaházak az árváknak. Kórházak, ispotályok akkor, amikor ehhez hasonló még csak itt-ott volt. Természetesen oda munkaerő is kellett, azokat is ki kellett képezni. Különböző szakiskolák - ma így mondanánk - épültek. Fantasztikus virágzásnak indult a lelki élet, a gazdasági élet és a kulturális élet, a művelődés is, sőt a művészetek is.
Közben pedig ő alkotta meg az első református énekeskönyvet, az első bibliai példára felépített presbitériumot, az első olyan egyházalkotmányt, amelyik szintén bibliai elvekre épült, ennek a jogi és minden egyéb részletét kidolgozva, és azokat az ágendákat, amiben leírta: mi szerint történjék egy istentisztelet, és miért úgy. Más a délutáni, más a délelőtti, ünnepi, hétköznapi stb. Isten nagyon megáldotta őt.
 |
| A reformáció emlékfala Genfben. |
Akkor is volt ellenállás itt a második időszakban, de koránt sem olyan, mint először. Nem lehetett már olyan gyűlölködő hangulatot kelteni ellene, mert akik nem örültek a szigorú erkölcsök megkövetelésének, azok is látták, hogy azóta virágzunk, és a felvirágoztatás útja ez. Megszokták, hogy minden nap a Bibliát magyarázza. Magyarázza, de annak ilyen gyümölcsei is vannak. Volt, aki elsősorban az igének örült, volt, aki annak, hogy az ige megtermi a gyümölcsét az egész élet területen, és voltak akkor is, akik csak azt látták: jobban megy a dolgunk, csodálkozni járnak ide, hogy milyen az egyetem, meg milyen a kereskedés, ők meg annak örültek. Mindenesetre általános nagy virágzás kezdődött el.
Ennyit Kálvin életéről. Párizs, Bázel, Genf, Strasbourg. - itt egy kis nyugalom, azután huszonhárom éves kemény munka ismét Genfben. Nappal szervezés, tanítás, éjszaka írás, alkotás. Tönkre is ment az egészsége. Viszonylag korán meghalt a felesége. Özvegyen és sok betegségtől gyötörtetve is keményen dolgozott még az utolsó napokban is. Már járni nem tudott, de úgy vitték el hordszéken ezekre a reggeli istentiszteletekre, és Isten hatalmasan használta őt.
