Szabados Ádám barátom, aki a veszprémi szabadkeresztyén gyülekezet lelkipásztora, egy érdekes írással jelentkezett honlapján. A cikk címe: "
Fontos különbségtétel a kiégés megelőzésére!". Írása, mint egyébként is, nagyon alapos, irányt mutató és továbbgondolásra készteti az embert. Ádám az alábbi gondolatokkal indítja cikkét: "
Lelkipásztorok, gyülekezetvezetők, sőt, egész gyülekezetek kifáradását időnként az okozza, hogy nem tesznek különbséget a keresztények feladata és a keresztény gyülekezet feladata között. Tudom, furcsa ez a különbségtétel, hiszen mi más lenne a gyülekezet, mint a keresztények közössége, és mi más lenne a keresztények közössége, mint gyülekezet. Bizonyos értelemben valóban nincs különbség a kettő között. Más szemszögből nézve azonban van, és most éppen olyan problémáról szeretnék beszélni, melyet az idéz elő, ha nem teszünk különbséget a keresztények feladata és a keresztény gyülekezet feladata között."
Ádám a cikk folytatásában különbséget tesz a keresztyén ember és a keresztyén közösség feladata és felelőssége között. Keresztyénnek lenni - véleménye szerint - "egyszerre hitvallás és életmód". Vagyis keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy teljes szívvel hisszük, hogy Jézus Krisztus megváltott bennünket a halál és bűn rabságából, és hinni azt, hogy ez a Krisztus, aki életét adta értünk, mégis él és ma is uralkodik. A keresztyén ember felelőssége tehát az, hogy ezt a szívében élő reménységét megvallja életének minden élethelyzetében: munkájában, családi életében, szabadidejében, a társadalomban, a politikában. Ez pedig nem megy másként, mint úgy, hogy életmódjává lesz Krisztus követése, vagy hitvallása nem csupán szavakban, hanem egész életvitelében valósággá lesz.
Ádám a keresztyén közösséget ekképpen határozza meg: "Mit tekintsünk keresztény gyülekezetnek? Soha nem volt tökéletes egyetértés ezzel kapcsolatban, de a válaszok többnyire egy irányba mutatnak: a keresztény gyülekezet az, amikor Jézus követői rendszeresen összejárnak, hogy az evangélium igazságairól tanuljanak, megtörjék a kenyeret (úrvacsorát vegyenek), megkereszteljék a hozzájuk csatlakozókat, bátorítsák, segítsék egymást, és ügyeljenek a hit és a hívők életének a tisztaságára."
A keresztyénség, és így a mi egyházunk is évek óta azzal küszködik, hogy összekeveri az egyéni és a közösségi feladatokat és felelősséget. Az egyház feladata - mondjuk és tanítjuk -, mert ez következik egyéni hívő felelősségünkből, kivegyük részünket a társadalmi élet minden területéből. Az egyház feladata tehát részt venni az oktatásban, a szociális segítő szolgálatokban, az egészségügyben, egyfajta ellenkultúra terjesztésében, könyvkiadásban, a politikai életben. Csakhogy az elmúlt húsz év világossá tette, hogy mindezek inkább megnyomorítanak bennünket, és semmivel sem vitték előre gyülekezeteinket, egyházunk misszióját. Ráadásul egyházunk és gyülekezetünk nem képes fenntartani és finanszírozni az egyre duzzadó "társadalmi missziót", ha ugyan ezt missziónak lehet nevezni. Különösen úgy nem, hogy ne támaszkodna ebben erősen az államra, de így éppen azt a szabadságot és függetlenséget adjuk fel, amely keresztyén létünk és közegünk kellene, hogy legyen. Sajnos, egyházi vezetőink, és tegyük hozzá mi egyházi emberek - lelkészek és presbiterek - sem voltunk, vagyunk elég bátrak kimondani: tévedtünk, és elhagytuk azt az utat, amelyen járnunk kellett volna.
Teljesen igaza van Ádámnak akkor, amikor így fogalmaz: "Könnyű észrevenni, hogy ez hova vezet. Ha az ige szolgálata és a szentségek kiszolgáltatása mellett az egyháznak vagy a gyülekezeteknek intézményi felelőssége az oktatás is, vagy a kultúra és a művészeti élet alakítása, a szociális igazságosságért való küzdelem, a környezetvédelem képviselete, a politika befolyásolása, és a társadalomban való számos egyéb szerepvállalás, akkor nyilván a gyülekezetek vezetőié valamilyen szintén a felelősség, hogy ezt megszervezzék, lehetővé tegyék, integrálják a gyülekezet életébe. Ez szinte elhordozhatatlan teher a vezetőkön. Arról nem is beszélve, hogy ha megpróbálnak megfelelni mindezeknek az elvárásoknak, éppen azt nem képesek ellátni, amiért Isten vezető pozícióba helyezte őket: az imádkozást és az ige szolgálatát (vö. ApCsel 6,4)."
Ádám így folytatja: "Egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy a keresztényeknek nem feladata, hogy a társadalomban felelős szerepet vállaljanak. Éppen ellenkezőleg, azt állítom, hogy ez a keresztényeknek mint egyéneknek a feladata, elhívásuktól és élethelyzetüktől függően, de nem a gyülekezeteknek mint intézményeknek a feladata. A keresztényeknek Istentől kapott elhívása, hogy munkahelyükön és a társadalom általuk bejárható szegmenseiben azon munkálkodjanak, ami mások javát szolgálja. A gyülekezet feladata az, hogy a hitük erősödésében támogassa ezeket az embereket, imádkozzon értük, bátorítsa őket." - Nagyon lényeges gondolatok ezek! Az egyén felelőssége és feladata az, hogy hitét megvallja és "beleélje" a társadalomba. Az egyház feladata pedig az, hogy ebben a szolgálatában támogassa őt, bátorítsa, tanítsa, nyesegesse.
A gyakorlatban ezt úgy tudnám elképzelni, hogy finanszírozhatatlan iskolák helyett inkább a tanárokat kellene elérni az evangéliummal, akik azután az állam által fenntartott iskolájukban élik a gyermekek elé keresztyén bizonyságtételüket. Szociális intézmények működtetése helyett a gondozókat kellene megszólítani.
Miért fontos tehát különbséget tenni a keresztyén ember, mint egyén, és a keresztyén egyház, mint közösség, mint intézmény feladata és felelőssége között? Mert ha nem tesszük meg sürgősen, akkor továbbvergődünk és közben pusztulunk. S ebben a folyamatban értékes emberek százai égnek ki, őrlődnek, emésztődnek fel a hiábavalóság-oltárán, mondván "az Úrért szolgálunk". Sajnos, így látom legalábbis, egyházunk jelenlegi vezetése nem képes, talán (?) nem is érdekelt, ennek a helyzetnek a megváltoztatásában. S abban sem vagyok bizonyos, hogy van olyan ember közöttünk, aki képes lenne arra, hogy utat mutasson, látás adjon, és egy igazi és valódi változás élére álljon.
A cikk zárásaként ezt olvashatjuk: "A felelősségi területek elválasztása nem egyszerű, de ha nem is próbálunk különbséget tenni a keresztény egyén feladata és a gyülekezet mint közösség feladata között, a szálak végzetesen összekuszálódnak, és mind a keresztény egyének, mint a keresztény gyülekezetek a végletekig frusztrálódni fognak. És lesz egy csomó kiégett vezetőnk, a ritka kivételek pedig inkább menedzserekként és politikusokként vezetnek majd, mintsem az ige szolgáiként." - Imádkozzunk egyéni és egyházi profil-tisztításért!
