2011. február 26.

Filmajánló: Isten a vádlottak padján

1 hozzászólás  
1943. Auschwitz. Egy rideg barakk mélyén, egy csapat férfi várja a halált. Van közöttük fizikus, kesztyűkészítő, két rabbi, egy jogászprofesszor, egy férfi, akinek három gyermekét vitték el a nácik, egy bűnöző, aki rájuk vigyáz, egy apa és a fia, akik még a halál torkában sem képesek elengedni ellentéteiket. 

Miközben várják a halált, az elgázosítást, elkeseredett küzdelmet folytatnak azért, hogy megértsék azt, hogy miért történik velük mindez, hogy miért jutottak haláltáborba, és hogy miért kell így meghalniuk. Miközben várják, hogy kiderüljön, a gázkamrákba menők közé válogatták-e őket, a nácik már-már elviselhetetlen kegyetlensége közepette a foglyok választ keresnek kérdésükre: milyen lehet Isten természete, hogy jóváhagy ennyi szenvedést? Bíróságot hoznak létre, és a vádlottak padjára ültetik a Mindenhatót, hogy számon kérjék azt, hogy megszegte a zsidókkal kötött szövetségét. 

Érvek és ellenérvek hangoznak el Isten ellen és mellett, miközben remény és reménytelenség, hit és hitetlenség, bizalom és elbizonytalanodás, emberség és embertelenség feszül egymásnak. Hol ez, hol az lesz úrrá a szíveken. Végül aztán ítélet születik...

A filmet  megtekinthetitek gyülekezetünk honlapján! A tartalmas, ámde nem könnyed 1 óra 46 perces filmet ajánlom mindannyiótok figyelmébe. Ugrás a filmhez!

2011. február 24.

2011. február 23.

2011. február 21.

Pál athéni hallgatósága 3.

Nincs hozzászólás  
Pál athéni hallgatói közül találkoztunk már a gúnyolódókkal: a zsinagóga közösségével; találkoztunk már a döntést halogatókkal: a piactér filozófusaival; és a mai alkalommal pedig a areopagoszi nagygyűlés tagjaival ismerkedünk meg: "Ekkor megfogták, az Areopágoszra vitték..." (ApCsel 17,19a)

A helyszín: Areopagosz, vagy Mars dombja. Nevét onnan kapta, hogy a görög mitológia szerint, Arész-t (a háború istenét, a rómaiak szerint Marsot) ezen a helyen állították bíróság elé az istenek Poszeidónnak, a tengerek istenének, fiának meg gyilkolása miatt.Ez az a legenda, adta a hely elnevezését. Egy másik legenda szerint ezen ennek a hegynek a helyén  Orestes tárgyalása, megölte a mostohaanyját és kedvesét: Aegisthus-t. A Kr.előtti 5. században ez a hely volt a város vezetőinek, véneinek, a gyülekező helye. A Kr. e. 462-ben hozott közigazgatási reform után azonban elvesztette ezt a funkcióját, és immár csak a bírósági ítélkezés színterévé lett, különösen a gyilkossági tárgyalásokat folytatták itt.

Erre a helyre hozzák tehát Pált, vélhetőleg nem azért, hogy ítélkezzenek felette, hanem mert ez volt az a legnagyobb tér, ahol egy ilyen érdekes beszélgetést, vitát, le lehetett folytatni. A szövegből ugyanis világosan kiderül, hogy a nagygyűlésnek az a célja, hogy: "Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert, amint halljuk, idegenszerű dolgokkal hozakodsz elő; szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó."(ApCsel 17,19b-20)

Nem Pál akarta ezt az alkalmat, hiszen a filozófusok fogták meg, és vitték a nagygyűlés elé. De Pál nem tiltakozott, mert felismerte az Isten által elkészített alkalmat. Isten szolgáit ugyanis néha igen meglepő helyekre és hallgatóság elé vezeti, hogy ott is hallják az evangéliumot, ahol egyébként nem tennék meg.

Az már más kérdés, hogy Pál areopagosz-i hallgatói egészen más indíttatásból akarják az apostolt kikérdezni! Ez kiderül szavaikból: őket Pál tanításának újszerűsége ragadja meg, mert ahogyan Lukács, az ApCsel. írója, megjegyzi: "Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak." (ApCsel 17,21) Isten mégis kész felhasználni ezt az üres foglalatosságot is arra, hogy megmentse azokat, akiket csak megmenteni akar.

Az athéni nagygyűlés résztvevői is újszerű élmények után vágyódtak. Ez adta meg ugyanis a hétköznapi életük pezsgését, és keltette azt a hamis tudatot, hogy az életük érdekes. Az újszerű dolgokon napokig "csámcsogni" lehetett, vitatkozni, miközben az ember gondolatai elterelődtek az élet valódi problémáiról. Ez akkor is, ma is nagyon vonzó csapdája a Sátánnak. Elterelni a figyelmet a lényegről, újabb és újabb élményszerű alkalmakat teremtve, csak ne foglalkozzon senki a valósággal.

A mi korunk talán még fogékonyabb ezekre az "újdonságokra", amelyekkel nap mint nap bombáz bennünket a média, a technika és a tudomány világa. De ezek nem fogják megoldani az életünk válságait, legfeljebb a kényelmes élet illúziójában ringatva, meggyorsítják az erjedést, a széthullást, és halálos álomba ringatják az emberiséget.

Isten különös kegyelme az, hogy még ebben a felfokozott korban is, ugyan a régi módon, a páli módon, de megmenti azokat, akiket csak akar. Legyen dicsőség ezért neki!

2011. február 20.

Pál athéni hallgatósága 2.

Nincs hozzászólás  
A zsinagóga látogatói után Pál hallgatóságává lesznek azok is, akikről ezt olvassuk: vitatkozott azokkal, akiket "a főtéren talált".

Ha ezt a mondatot kiemeljük a szövegkörnyezetéből, akkor úgy tűnhet, hogy Pál egy kötekedő alak, aki - ahogyan mondani szokták - még az élő fába is beleköt, ha Krisztusról van szó. Csakhogy, amint azt már tegnap írtam, a "vitatkozni" kissé megtévesztő, mert itt inkább párbeszédről (dialógusról) van szó. A dialógus a klasszikus irodalomban a gondolatkifejtésnek egyfajta formája volt. Pál tulajdonképpen ezt veszi át, és a zsinagógai párbeszéd után, most a főtéren - tk. a piactéren (agora) - folytat hitvitát az ott lévő filozófusokkal.

Másrészt érthető Pál magatartása, hiszen néhány verssel előbb azt olvassuk, hogy: "... háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal." Az apostol sok mindent látott, de az, amivel Athénban találkozott, az joggal ingerelte fel őt! Az ókori Athén a templomok városa volt ugyanis, mivel több mint 3000  (!) istenségnek állt temploma a városban. S hiába volt a város a filozófia, a bölcsesség, a tudományok ókori fellegvára, lelki értelemben véve sötét és babonás nézetek tartották fogva a benne lakók szívét. Mert hiába büszke valaki a tudományokban és a filozófiákban való jártasságára, ettől még lehet nagyon távol Isten világosságától!

Pál piactéri vitapartnerei között két filozófiai irányzat képviselőit találjuk: az epikureusokat és a sztoikusokat. Az ő tanaikkal szembe állította Pál a feltámadott Krisztusról szóló örömhírt, amelyet egyesek üres fecsegésnek, mások pedig valamilyen idegen, addig nem ismert, istenségről szóló üzenetként értelmeznek.

Az epikureusok felfogása szerint a legnagyobb öröm a félelemtől való mentesség és a nyugalom, melyeket a tudáson, barátságon, és önmegtartóztatáson keresztül lehet elérni. A sztoikusok pedig a szenvedélyektől mentes, erkölcsös életet és determinizmust ( az előre meghatározottságot) hirdették. A sztoikusok naiv materialisták voltak. Az ókori görög filozófia két ellentétes irányzatát képviselték tehát Pál vitapartnerei: az epikureusok a világi örömöket, míg a sztoikusok az attól való tartózkodást hirdették.

Az apostol tehát ezekkel az emberekkel vitázik, akik végül "csácsogónak" nevezik, fecsegőnek gúnyolják, és mélyen lenézik Pált nevetséges nézetei miatt. Láthatjuk tehát, hogy Pál athéni ezen hallgatósága sem különb, mint a zsinagógai! Ők sem az igazságot keresték, csak valami újat akartak hallani. Valami új tanítást, amelyen még el lehet csámcsogni egy darabig. A lényeg azonban az, hogy elutasítják a Krisztusban felkínált kegyelmet, mert érzéketlenek az igazságra. A filozófiai nézeteik töltik be szívüket, amelyben már nincsen helye Isten igazságának.

2011. február 19.

Pál athéni hallgatósága 1.

Nincs hozzászólás  
"Nap mint nap vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel..." - olvassuk az ApCsel. 17,17a.

Szinte érthetetlen Pálnak az a kitartása, amellyel népe vallásos tagjai felé fordul. Újra és újra hirdeti nekik az evangéliumot. Ha megérkezik egy városba, azonnal a zsinagógába megy az övéi közé. Azt írtam, hogy szinte érthetetlen, és mégsem az! Hiszen Pál szerette az övéit, és ez a szeretet volt az, amely vitte, vihette akkor is, amikor a lába, a teste megálljt parancsolt volna. 

"Vitatkozott" velük - olvassuk. De ez a vita, a szó eredeti értelmében, eszmecsere volt, dialógus, párbeszéd. Nem érvek-ellenérvek egymás fejéhez vagdosása. Az nem vita, hanem egymás mellett való elbeszélés anélkül, hogy ott lenne bennünk a készség, a nyitottság arra, hogy a másik érveit meghalljuk, meghallgassuk. Az ilyen vitákban felülkerekedni akarunk, diadalmaskodni a másik felett. Túlragyogni a másikat, miközben magunk bölcsebbnek látszunk, mint vitapartnerünk. Pál nem így vitatkozott a zsidókkal és az istenfélőkkel, hanem a mentő szeretet szívből jövő indulatával. Mennyire más ez, mint amikor a vitáink üresek, meddők, értelmetlenek. Mert Pál vitáinak, zsidókkal folytatott párbeszédének a középpontjában is Jézus személye állt.

Kikkel vitázott Pál? Azt olvassuk, hogy a "zsidókkal" - eredetiben a júdeaiakkal - és a "hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel". Ez utóbbiak valószínűleg olyan pogány származású emberek lehettek, akik átvették a zsidó szokásokat és hagyományokat, és magukévá tették a zsidók vallásos nézeteit. Érdekes és elgondolkoztató, hogy ők is vitatkoztak Pállal, aki számukra is Krisztust prédikálta. 

Mennyi elgondolkodtató dolog az, hogy az athéni zsidók mennyire másként viselkedtek, mint a béreaiak, akik bár eleinte szintén gyanakodva hallgatták Pál tanításait, de az közben az Írásokban - az Ószövetségben - keresték Pál érveinek alátámasztását. S mikor megtalálták, készek voltak a tanítást, mint Isten igéjével megegyezőt, elfogadni. Az athéni zsidók - és tegyük hozzá sorban a többi város vallásosai - csípőből elutasították Pált, illetve Krisztust, akit prédikált, és egyszer sem gondolták végig, egyszer sem jártak utána azoknak az igazságoknak, amit hirdetett.

Elgondolkodtató az is, hogy az athéni zsidók vallásos nézeteikkel együtt, gyűlöletüket és végső soron hitetlenségüket is beleplántálták azokba, akik hozzájuk csatlakoztak. Ahelyett, hogy Istenre nyitott embereket neveltek volna, helyette inkább a saját vallásos nézeteik törvényeskedő börtönébe zárták ezeket az "istenfélő" embereket, akik csak megjelölésükben voltak istenfélők. Valójában a zsidó szokások és hagyományok követőivé lettek ahelyett, hogy valóban Istenre bízták volna az életüket. Jaj, ma is azoknak, akik saját nézeteikhez szeretgetik az embereket ahelyett, hogy Krisztus követésére biztatnának másokat. Pál vitapartnerei a maguk módján voltak vallásosak, de messze voltak Isten igazságaitól. Vigyázzunk, hogy ránk ne ugyanez legyen igaz.

2011. február 5.

2011. február 4.

2011. február 2.

2011. február 1.