Jelenések 5,1-7.

A könyv tulajdonképpen egy tekercs. Kr.u. 2. századig minden írásművet tekercsre írtak. Az egyes ívek kb. 25x20cm-es nagyságúak voltak; s ezt egymáshoz ragasztották. Keskeny hasábban - kb. 1cm-es távolságot hagytak ki a hasábok között - írtak, s fent és lent, széles peremet hagytak. Többnyire az írástekercset két fapálcára tekerték fel. A tekercset balkézben tartották, jobbal letekerték, s olvasás után ballal ismét feltekerték.

A következő adatok elképzelést adnak a tekercsek terjedelméről: 2.-3. Jn. levele, Júdás levele, Filemonhoz írt levél csak egy papirusz lapot vett igénybe. Római levél 3,5 m hosszú; Márk evangéliuma 5,7 m; János evangéliuma 7 m; Máté evangéliuma 9 m; Jelenések könyve 4,5 m. – Egy ilyen tekercset tart Isten a jobb kezében, és két dolgot mond róla: 1./ Kívül-belül írva volt rá; 2./ A tekercset hét pecséttel pecsételték le. Valaminek Istentől kiindulva kell történnie. Ehhez szeretne Isten valakit meghatalmazni, aki azt végrehajtja.

A hétszeres lepecsételés a római jogi okmányoknál szokásos volt (végrendelkezésnél). A római jog szerint a végrendeletet (testamentumot) 7 tanú látta el pecsétjével – és csak mind a 7 tanú jelenlétében, vagy törvényes képviselője jelenlétében volt szabad felnyitni. Itt arra utal, hogy „szent” titokról van szó! (Innen ered a „hétpecsétes titok” szólásunk).

A mindkét oldalon való írást legjobban a kettős okmány szokása magyarázza. A belső szöveg tartalmazza a jogilag érvényes szöveget. Ezt pecsételték le hétszer. A külső oldalára, - rövidített formában, - ugyanazon tartalmat ráírták, lepecsételés nélkül – mindenki számára olvashatóan.

A bírói pecsét felnyitása nyomán nem valami újról értesülünk, hanem a rendelkezés hatályba lépett. Itt is erről van szó

Elhangzik a kérdés: "Ki méltó felnyitni a tekercset?" - Csaknem kínos részletességgel szól arról, hogy nincs senki (3x senki!). Senki a mennyben: angyalok nem nőttek fel a feladathoz. Senki az alvilágban: egyetlen démon, vagy egyetlen nagy elhunyt sem segíthet.
„Senki sem méltó”: Ez nem kárörvendő örvendezés. A félelmetes válasznélküliségbe János hangos zokogása hangzik fel, aki az egész emberiségért sír. Nincs senki, aki megoldja az emberiség sorskérdéseit. Milyen kevés a változás oly sok erőfeszítés ellenére, s oly sok a vér, fájdalom, könny. Mily értelmetlen a harc; eredmény körforgása: győzelem – vereség; gyűjtés – elvesztés; élet – halál.
A győztes kettős neve: a./ Júda törzséből való oroszlán. 1.Móz. 49, 8-10 alapján képzett kifejezést a zsidók a Messiásra vonatkoztatták. b./ Dávid sarja (És. 11,10). Az üdvösség a zsidók közül támad.
A Bárány kifejezés 29x fordul elő a Jelenések könyvében. Őáltala lesz minden újjá és lesz minden jóvá.
A Báránynak 7 szarva volt. A szarv: a hatalom jele (4. Móz. 23,22; 5.Móz. 33,17; 75. Zsolt. 5. v.), szarv a mindenhatóság jele. (Mezopotámiában ismert volt a szarv korona). Ez az ismertetőjel világossá teszi, hogy Jézus itt feltámadottként jelent meg. A Bárány ott nem megöletve fekszik, hanem középen áll. Ő többé nem kitaszított Krisztus „kint a táboron kívül.” A következő versben a trónhoz lép, - és nem az oltárhoz – és elveszi a tekercset.
A hatalom mellett a Bárány uralkodói tulajdonságot is birtokol: bölcsességet; mert hét szeme van. Jellemző módon János itt ismét Isten ismertetőjegyét viszi át Krisztusra (Zak. 4,10; Péld. 15,3; 2.Krón. 16,9). Az isteni éberség és gondoskodás inkább befelé, a szarvak kifelé irányulnak az ellenség ellen.
A Bárány felhatalmazása van a középpontban. Most ez kiváltja a centrifugális mozgást, minden oldalra terjedő leborulást, ami a legszélső peremig tovább plántálódik. Ugyan a leborulást csak az első csoportnál említi, de a két másik csoport doxológiája feltételezi egyértelműen a meghódolást. Így egyik csoport a másik után hozzákezd a Bárány dicséretéhez, úgy hogy a hódolat felduzzad, és végül az egész mindenségben nincs hamis hang. A Bárány uralkodik ellentmondás nélkül.

Tovább olvasom

Az elfogadott bókok veszélye

"Ha valaki azt mondja neked, hogy mennyire különleges vagy, pontosan csak ennyit mondhatsz: "Ez a személy, figyelembe véve sajátságos ízlését és szükségleteit, vágyait és kivetítéseit, különleges kívánsággal viseltetik irányomban, de ez semmit sem mond az én személyemről. Valaki más egészen közönségesnek fog tartani, de az sem mond rólam semmit sem." Tehát abban a pillanatban, amikor elfogadod a bókot, és átengeded magad az örömnek, akkor hatalmat adsz ennek az illetőnek önmagad felett. Azon fogsz fáradozni, hogy ő továbbra is különlegesnek tartson. Állandóan attól fogsz rettegni, hogy talál valaki mást, aki még különlegesebb lesz számára, s te kirepülsz a kegyeiből." (Anthony de Mello)

Tovább olvasom

Esküvő után

Amint azt előző bejegyzésemben írtam, szombaton, 18-án, Öcsém megnősült. Felesége Tímea és ő immár két napja házasok.

Furcsa dolog: a testvérem is nős. Valószínűleg, ő két évvel ezelőtt ugyanígy érezhetett velem kapcsolatban.

Sok emlék jutott az eszembe a napokban  a gyermekkorunkból. Szép emlékek, boldog emlékek. S ha most másként is, de folytatódik tovább az életünk.

Ez a világ természetes rendje. Nekünk pedig nagy-nagy öröm. :-)

Tovább olvasom

Egy újabb különleges nap az életemben!

Mindig rácsodálkozom arra, ahogyan Isten terelgeti az életemet. Néha szelíd szeretettel, néha mélységekbe visz. Így formálja és alakítja azt, aki vagyok és akivé általa lehetek. Isten végtelen bölcsességével hozza fel napjaimat is: ajándékoz bele különleges pillanatokat, hogy képes legyek elviselni azt, amikor szürkeség vesz körül.

Ma is ilyen különleges napra indulunk! Testvéröcsém ma nősül. Boldog vagyok, hogy ahogyan én, ő sem maradt társ nélkül. S boldog vagyok, mert arra kért, hogy én eskessem őket.

Remélem és kívánom azt, hogy ők is éppoly boldogok legyenek, mint én lehetek az én Melikémmel.

Az apacs indiánok, amikor házasságra lépett egy társuk, a következő áldással bocsátották el az ifjú házastársakat: " Most nem fogjátok érezni az esőt, mert mindegyikőtök sátor lesz a másik számára. Most nem fogjátok érezni a hideget, mert mindegyikötök meleget fog árasztani a másik felé. Most nem lesz többé egyedüllét, most ti két személy vagytok, de csak egy élet áll előttetek. Legyenek a földön együtt töltött napjaitok jók és hosszan tartók!"

Tovább olvasom

Wass Albert: Otthon

“Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.

Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon.

Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.

Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.

A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él.

Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.” (Wass Albert: Otthon)

Tovább olvasom

Isten szép világa és az ember sötétsége

Ha elnézem Isten kezének munkáját, azt a gondosságot és szépséget, amellyel megalkotott egy aprócska virágot, mely a kertünkben nyílik, örömmel telik meg a lelkem. Amikor rácsodálkozom a templomkert nyugalmára, a zöld megannyi árnyalatára, beszívom a frissen nyírt fű illatát, nézem a fodros felhőket fenn a kék égen, örömmel telik meg a lelkem.

Azután találkozom emberekkel, és hallgatom a hízelkedésbe bujtatott hamisságokat, az önigazoló és elferdített igazságokat, a kegyes mázba csomagolt önérdekeket, a finoman vagy kevésbé finoman, de jól célzott szavakat. Találkozom emberekkel, akik jobban tudják, hogy nekem mit kellene tennem, és eleve abból indulnak ki, hogy gonosz vagyok, vagy legalábbis bolond, mert nem tudom, hogy mit kellene tennem. És azt várják, hogy magyarázkodjam, és ha magyarázkodom, akkor rájövök, hogy már elítéltek, és  a magyarázkodásommal csak tovább alázom magam.

Ki is vagyok én? Egy furcsa ürge a tömegből, akinek elvei vannak? Aki a legjobb meggyőződése szerint keresi az igazságot, és ha rátalál, és mellette dönt, akkor felforgatóvá, az (ál)békesség ellenségévé, minden gonoszok atyjává lesz? Mert a "tömegnek" a trutymó -  már bocsánat - szimpatikusabb és vonzóbb, mint a rend és az igazság. Mert a "tömeg", Pilátussal együtt, úgy gondolkozik az igazságról, amely hajlítható, kedvünk szerint alakítható, és ami mindig azt igazolja, ami a mi érdekünk.

És mindeközben, valahogyan nagyon távolivá lesz az a szépség, és az a rend, amelyet Isten világa jelent számomra. Bekúszik a lelkembe az végtelen sötétség, amely fojtogatja és szorítja a szívemet. Az ember szívek mélysége, és benne az enyém is, amellyel nap mint nap szembesülök. De legalább én még tudom, hogy bűnös vagyok, és nekem még fáj az a bennem élő sötétség. 

S úgy látom, hogy egyre kevesebben vagyunk olyanok, akiknek még fáj az bennünk munkálkodó gonosz természet. Mert egyre többet azzal találkozom inkább, hogy hívőként is megmagyarázzák, hogy miért a másik a gonosz, miért a másik a hibás. Igen, ez valóban egyszerűbb és könnyebb, mint szembenézni a szívünk gonoszságával és sötét szándékaival.

S tudjátok az a nagyon nehéz, hogy mégse legyen úrrá rajtunk a keserűség, hogy a világ sötétsége ne borítsa be - legalább - a lelkünket is, ha már az életünkben ki nem térhetünk előle. Hogy küzdjünk, rúgkapáljunk tovább, és ne adjuk meg, és ne adjuk el magunkat a korszellem diktálta ürességnek. Hogy ne akarjunk belesimulni a pénzt hajhászó, a pénzt istenítő, mégis céltalanul lótó-futó masszába.

Istenem segíts kérlek ellene mennem mindannak, amit te is gyűlölsz és utálsz!

Tovább olvasom