2010. március 31.

Arcok a tömegből 2. - Az arctalanok

Ma az arctalanok tömegéről szeretnék írni. Azokról, akikről Lukács ezt írja evangéliumában: "De azok hangos kiáltásokkal sürgették (Pilátust) és követelték, hogy feszítsék meg (Jézust). És kiáltozásuk győzött." [Lukács 23,23.]
A Jézus körül kiáltozó tömeg az arctalanok tömege. Azok, akikről semmit sem tudunk. Nem tudjuk a nevüket, ne tudjuk azt sem, hogy mi indította őket erre a gonoszságra, és nem tudjuk, hogy mi táplálta Krisztus iránti féktelen gyűlöletüket. 
Talán ők a gyáva kisemberek tömege, akik a névtelenség mögé bújva mernek "bátrak" lenni. Talán ők a reménytelenség, a csalódás emberei, akik mást és többet vártak volna egy Messiástól? Talán ők az ingyen megvásárolható, a bármerre befolyásolható, a gondolkodás nélküli massza, amelynek csak a hangjában van az ereje. A nép.
Mégis van bennem valami tiltakozás az ellen, hogy nép ennyire bárgyú, ennyire megvezethető, ennyire befolyásolható legyen. Vagy mégis? A tömeghisztériának, a jól és jókor bemondott jelszavaknak, a bekiáltott vezényszavaknak ekkora hatásuk van? A tömeg pszichológiája az, hogy magával ragad és sodor. A nagy sodródásban pedig senki sem kérdez, és a tömegben még a maradéknyi igazság is felmorzsolódik.
A tömeg arctalansága emelt hatalomra diktátorokat. Az arctalanság hangja, kiáltozása mindig győz az ésszerűség, a logika, a jóérzés, az ártatlanság, az igazság felett. (Ezért ódzkodom mindenkitől, aki azzal az igénnyel lép fel, hogy ő a nép hangja, és a nép nevében cselekszik.)
Az arctalanság sokaknak mentsvár, a tömeg sokaknak a hely, ahol el lehet bújni a felelősség elől. De az arctalanság mögé bújva nem lehet a személyes felelősség alól kibújni. A Jézus keresztre küldő arctalanok kiáltozása hiába győzött. Isten, aki  szívek vizsgálója jól ismerte, ismeri az arctalanok nevét. Ha más nem is, de Ő tudja, kik voltak a "feszítsd meg-et" kiáltó arctalanok. 
Ne akarj elbújni mások mögé az életeddel! Ne hivatkozz arra, hogy mások is így élnek! Mert senki sem mások, hanem csakis a saját bűnei miatt fog Isten előtt felelni szavaiért és tetteiért!

2010. március 30.

Arcok a tömegből 1. - Heródes és Pilátus

Nagyhét van. Gondoltam ebből az alkalomból néhány arcot "emelek ki" abból a tömegből, amely Jézust körülvette passiójában. A teljes igénye nélkül teszem ezt. S talán inkább csak gondolat "foszlányokat" hozok elétek azért, hogy néhány pillanatra mindannyian megálljunk, és elgondolkozzunk arról, miről is árulkodnak ezek az arcok. S talán azért is, hogy az ő arcukban, egy kicsit a saját lelki ábrázatunkat is megláthassuk, ha kell...

Elsőként két "ellenséges" ember arcába tekintünk bele: Heródesébe és Pilátuséba

Lukács nagyon érdekes dolgot mond el kettőjükről: "Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással. Előtte ugyanis haragban voltak." [Lukács 23,12.] Hogyan kerül egymás mellé ez a két ember, akik egyébként gyűlölték, és nem sokra tartották egymást. Lukács híradásából világosan kiderül: Jézus személye hozza össze őket. Azok, akik addig gyűlölték egymást, haraggal viseltettek a másik iránt, lám gyűlöletüknek és haragjuknak most találnak valami más célpontot: Jézust.
Bár tudjuk, hogy Pilátus igyekezett Jézust menteni, mert ártatlannak tartotta. Heródes ezzel szemben, mert Jézus a cirkuszi csodák iránti vágyát nem akarta kielégíteni, megvetette, lenézte és megalázta őt. Mégis mind a ketten, így vagy úgy, ellenségeivé lettek mindannak, amit Jézus képviselt. S ez az istentelenségük volt az, amely össze hozta ezt a két embert. Ha semmi más, de hitetlenségük összebékíti őket, sőt, ahogy olvastuk barátságot kötnek egymással. Barátságot az Isten-gyilkosság árnyékában.

Vajon nem ugyanez a lelkület fog majd békét hozni erre a világra? Nem erre figyelmeztet-e bennünket a Biblia? Mert jön majd kor, amikor az egyébként oly szétszakadt világ újra egységes lesz, békét kötnek benne halálos ellenségek, akiket semmi ésszerűség össze nem hozhatott volna. De egy valami igen: "Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek? Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen: Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!" [Zsoltárok 2,1-3.] Jézus korában is, és egyszer majd, talán már a mi korunkban is, az istenellenesség ismét összehozza majd az embereket.

Jézus személye tehát összehozza még a legnagyobb ellenségeket is. Csak az nem mindegy, hogy mellette vagy ellene szövetkezünk. Mert a "vele" győzelmet jelent, az "ellene" pedig örök kárhozatot.

Lelki tájékozatlanság

"A közép-európai társadalmak többsége, így a magyar társadalom többsége is ma nyíltan bevallja: a hit, Isten és az egyház nem sok szerepet játszik életében. Másfelől viszont nő az igény a "szabadon válogatható vallásosság" iránt, amely erkölcsi kötelezettségek nélkül, de testre szabottan elégíti ki a piacon keresgélő egyén vallásos igényeit." (Fazakas Sándor)

2010. március 28.

Virágvasárnapi áhitat

"Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: "Menjetek az előttetek fekvő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt: oldjátok el, és vezessétek hozzám. Ha valaki szól nektek valamit, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat." Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása: "Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, igavonó állat csikóján." A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig ráült. A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: "Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban." Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: "Ki ez?" A sokaság ezt mondta: "Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta."" (Máté 21,1-11)

Csodálatos jövőt ígért Jézus az őt követő, és a halálig hűséges tanítványoknak: királyi székeken fognak ülni, és ítélik majd Izrael nemzetségeit. Aztán a "Királyok királya" egy feladatot ad: a szomszéd faluból el kellene hozni egy szamarat. Hát, bizony meg kell hagyni, nem valami magas felkészültséget igénylő feladat ez, és ráadásul kellemetlen is, mert hiszen magyarázkodni kell, hogy miért is van ez a szokatlan "szamárelkötés..." De azért engedelmesen megteszik. Aztán az elején minden az elképzelt és a zsoltárokban megírt forgatókönyv szerint indul: lengenek a pálmaágak, zúg a hozsánna, és mindenekfelett: a Király végre egyszer már elfogadja a hódolatot. Tart az ujjongás, folytatódik a nagy virágvasárnapi bevonulás. És utána az egyik "érthetetlen" esemény követi a másikat. A Király most odaérkezik egy útelágazáshoz, ahonnan jobbra a rómaiak Antónia-erődje felé lehet fordulni, balra meg abba az irányba, amerre a templom áll... Szinte látjuk, ahogyan a tanítványok lökdösik a szamarat, hogy ugyan forduljon már az Úr a gyűlölt erőd felé, és gyerünk, vágjuk a rómaiakat! De a Mester a templom felé fordul, hogy aztán ostort fonva megtisztítsa azt. És bizony tudomásul kell venni, hogy ő a király, a vezér, és azt teszi, amit akar. Még akkor is, ha emiatt ellene fordul a papság, megbotránkoznak sokan a rokonszenvezők közül, és értetlenkedik még maga a tanítvány is. Hadd álljon itt két fontos virágvasárnapi tanulság: Az első ez: bízz a Királyban, de ne csak a hatalmában meg a csodatevő erejében, hanem abban is, hogy ő bölcs, és minden végzése tökéletes. Ha engedelmesen végrehajtod a kicsi, alantasnak tűnő, vagy talán éppen nagyon is kellemetlen "szamáreloldásnyi" feladatot, akkor te is hatalmas üdvtörténeti események részese lehetsz. Egyesek tudtukon kívül angyalokat vendégelnek meg, mások pont azon a néptelen gázai úton kezdenek járkálni, ahol egyszer csak felbukkan egy kocsi a hatalmas pénzügyminiszterrel... És mindenképpen ott fogsz vonulni a nagy hozsánnás-pálmás menetben majd azon a napon, amikor eljön az Úr és minden szentje vele. A másik tanulság hadd legyen ez: soha nem a látható "római erőd" a legfőbb ellenség, hanem a templomot szennyező kufárkodás. Mert lám, az Antónia- erőd maradványaiból már régen turistalátványosság lett, de sok templomban még ma is bőgnek a szenteskedő vallási kufárkodás jószágai. Vonuljon be ezen a virágvasárnapon úgy a szívedbe az Úr, hogy ő dönthesse el, merre forduljon, és mit, milyen sorrendben tegyen a helyére az életedben! /LI/

László Imre (Kárpátalja)

2010. március 27.

Szeretném jól szeretni önmagam

Péter váltig bizonygatta, hogy ha más igen, ő sohasem fogja elárulni Mesterét. Nem így lett. Ő is, akárcsak a többiek, amikor a saját biztonságáról volt szó, elárulta Jézust.
Péter tette engem mindig arra emlékeztet, hogy mennyire rosszul ismerem önmagamat. Legalábbis másként, mint a valóság. Hajlamos vagyok erre. Van, amikor jobbnak, másnak és többnek látom magamat, mint aki a valóságban vagyok. Van, amikor meg kevesebbnek és rosszabbnak, mint aki vagyok. De vajon értékelem-e bármikor is jól önmagamat? Mire hagyatkozhatom, amikor önmagamat értékelem? Hiszen mindig találok önmagamnál rosszabbat, de jobbat is.
Akkor teszem a leghelyesebben, ha olyan viszonyítási pontot keresek, amely rajtam kívül áll, képtelenség befolyásolni, és állandóan objektív értékítéletére támaszkodhatom. De hol találok ilyen viszonyítási pontot?
A válasz kézenfekvő: Isten az egyetlen ilyen objektív viszonyítási pont! A kézenfekvő válasz? Mégsem hozzá mérem magam, hanem inkább másokhoz. Pedig ha hozzá képest határozom meg önmagamat, akkor sem túl, sem le nem fogom magam értékelni. Mert a szent Istenhez képest senki vagyok, de mert szeret engem, ezért mégis értékes vagyok. S egy-egy élethelyzetben hol az egyik látásra, hol a másikra van szükségem, hogy önértékelésem a helyén legyen. Hol úgy kell látnom magam, mint elveszett bűnöst, aki egyedül kegyelemből él, hogy ne bízzam el magam, és ne lássam magam többnek, mint aki valójában vagyok. Hol pedig Isten szeretetében látnom kell a magam értékességét, hogy ne keseredjek el a magam senki volta miatt.
De ami a lényeg: Isten úgy szeret engem, mint amilyen vagyok. És nem várja tőlem azt, hogy magamtól más és több legyek. De Vele együtt még önmagamnak is meglepetést okozhatok, mert képes vagyok olyan lenni, ami magamtól sohasem lehetnék.
Szeretnék oda eljutni, hogy jól szeressem önmagamat is, és oda, hogy úgy értékeljem az életemet, ahogyan Isten értékel engem.

2010. március 25.

2010. március 20.

A mai keresztyénségről

"Némileg súlyos, de sajnos túl gyakran igaz F. E. Marsh modern párhuzama: Valaki a korai gyülekezetet a mai kereszténységgel szembeállítva a következőket mondta:

Nem súlyos gondolat-e az, hogy ha Lukács evangelistának a korai kereszténység helyett a modern kereszténységet kellet volna leírnia, a Csel 4,32-35-öt valahogy a következőképpen kellett volna megfogalmaznia:A hívők sokasága pedig kemény szívű és érzéketlen lelkű volt; és mindenki azt mondta, hogy mindene, amije van, csakis a sajátja és mindent így kezeltek. És nagy erőkkel tettek bizonyságot ennek a világnak a vonzerejéről és nagyfokú önzés uralkodott közöttük. Sokan voltak közöttük híján a szeretetnek, mert akinek földje volt, még többet vásárolt és néha adtak valami csekélységet a nyilvános jótékonykodás kedvéért, hogy nevüket az újságok közhírré tegyék és jutott mindenkinek a dicsőítésből, ki ahogy kívánta. 
Újszövetségi Kommentár William Mac Donald 1. Kötet)

2010. március 18.

Éjjeli gondolatok önzőségről és önzetlenégről...

Sokszor emlegetjük azt, hogy mennyire önző az a társadalom, amelyben élünk. Ilyenkor természetesen nem magunkra gondolunk. Hiszen egy keresztyén embertől olyan távol áll az, hogy önző legyen. "Krisztus megváltott bennünket - mondjuk -, és akit Ő megváltott, az nem élhet többé önmagának." Bármilyen furcsa is, de ebben az előbb leírt mondatban a hangsúly ezen a szón van: "mondjuk". Mert ez a mondat elméletileg igaz, de gyakorlatilag - sajnos - nem.

Elég csak ellátogatnunk egy átlagos gyülekezetbe, és felfedezhetjük az önzőség megannyi módját, amelyet ügyesen gyakorlunk, sokszor még kegyesnek látszó szavak és tettek mögé. Gyülekezeteink halálos betegsége az önző, én-központú, önmaguk örömére - vagy inkább fájdalmára - élő keresztyének tömege. Ezek az emberek arról ismerhetőek meg, hogy kérdésként ezeket szokták feltenni: "Mit akarok én Istentől? Mi az, amihez érdekem fűződik a közösségben? Mi az, ami hasznomra válik? Mit adhat nekem Isten?" Mennyi ilyen emberrel találkoztam már életemben, akik talán észre sem vették azt, hogy mennyire önző módon közelítettek még Istenhez is, akit állítólag pedig annyira szeretnek. Ők hisznek, mert valamit elvárnak. Hisznek, mert remélik, hogy Isten, mint jóságos gondozó, kielégíti legtitkosabb vágyaikat is. (Csak szent és nemes dolgokra gondolok!)

Az önző gondolkozásunkból azonban meg kell térnünk, ha valóban Istent akarjuk szolgálni! Mert a Krisztust követő embernek - ellentétben a "szájhős" keresztyénekkel -, egészen más kérdéseik vannak: "Mit akar tőlem Isten? Mi az, amit én tehetnék érte? Mit kell cselekednem? Annyi mindent kaptam, mit adhatok neki én hálás gyermekeként?" Mennyire különböznek ezek a kérdések az előzőektől! Mert ezek a kérések Isten körül forognak, és nem a kérdést feltevő ember személyisége körül.

Mennyire más lenne akkor, ha közösségeinkben, az odajárók, nem önmagukért járnának a gyülekezeteinkbe, hanem Istenért és a testvéreikért.

Morzsák a korinthusi levelezésből (5)

"Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz. Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?" (1Korinthus 3,1-3)

Pál közismert tény segítségével magyaráz el egy szomorú lelki igazságot. Az újszülöttet kizárólag anyatejjel, illetve az ezt szükség esetén kiváltó tápszerekkel szabad táplálni. Az első hónapokban nem ehet semmilyen kemény ételt, sőt, orvosok még a tehéntej fogyasztásától is óvják. Az idő előre haladtával azonban egyre bővül az ehető ételek palettája, és az válik rendellenessé, ha nem eszik répát, krumplit, almát vagy sütőtököt. Mikor kijönnek a fogai, képessé válik arra, hogy ő maga rágja meg az ételeket, és fokozatosan a felnőttek étrendjét vegye át. Ha ez nem történik meg, akkor valami baj van.

Ez így van a lelki növekedéssel is. Megtérésünkkor a keresztény hit alapigazságait képesek vagyunk felfogni és megemészteni, de nem várható el tőlünk, hogy a Szentírás nehezebb tanait is azonnal megértsük. Idővel azonban az lesz rendellenes, ha még mindig az egyszerű, alapvető igazságok befogadására és megemésztésére vagyunk csak képesek. Sajnos ez mégis előfordul. Sok keresztény megreked az istenismeret és az isteni kinyilatkoztatás megismerésének egy rendkívül alacsony szintjén. Évek múltán sem képesek odafigyelni mélyebb és az agyat is jobban igénybe vevő tanításokra, nem kiváncsiak a Biblia bonyolultabb összefüggéseire, megbotránkoznak az emberi gondolkodás számára nehezen emészthető isteni igazságok hallatán.

Pál szerint az ilyen lelki fejlődési rendellenesség egyik oka az, ha testiek vagyunk: bár újjászülettünk, mégis úgy viselkedünk, mint ha még mindig nem lenne bennünk Szentlélek. A korinthusi hívők „testiek” voltak, mert a világ gondolkodása szerint viszonyultak egymáshoz, a régi szokásaik levetésében alig-alig haladtak előre, irigykedtek és veszekedtek. Nem csoda, hogy Pál nem tudta őket az istenismeret mélyebb rétegei felé vezetni. Lelki igénytelenségük csökevényes lelki fejlődésük tükre volt.

Mi a helyzet velünk? Elbírjuk a keményebb eledelt?
Szabados Ádám

2010. március 17.

Morzsák a korinthusi levelezésből (4)

"Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja." (1Korinhus 3,6-7)

A korinthusi gyülekezetben komoly megoszlást okozott az a kérdés, hogy ki a legjobb, legszínesebb, legmegbízhatóbb tanító. Három táborra oszlottak. Az egyik tábor Pálra szavazott. Végül is ő alapította a gyülekezetet és a jeruzsálemiek is elismerték, hogy maga Krisztus hívta el őt apostolul. Mások azonban Apollóssal hasonlították össze, akinek a fellépése jóval meggyőzőbbnek hatott. Apollós megfelelt a görög ideálnak, hiszen jó retorikai képességekkel, nagy műveltséggel rendelkezett, és egyenesen a kulturális központnak számító Alexandriából érkezett. Vele összehasonlítva Pál erőtlennek, szánalmasnak tűnt. De volt egy harmadik tábor is, akik Kéfásra szavaztak. Kéfás – vagy ismertebb nevén Péter – mégiscsak Jézus tanítványa volt, és nem is csupán egyike a tizenkettőnek, de közülük is a legelső, az, akire Krisztus az egyházát építi.



Pál nem száll versenybe – ahogy valószínűleg Apollós vagy Péter sem tette volna. Inkább alábbszáll, mint korábban Keresztelő János, „a vőlegény barátja”, hogy Krisztus növekedhessen. Pál nem azzal a gőggel teszi ezt, ami a korinthusiak negyedik táborára volt jellemző, akik azáltal próbáltak a többiek fölé kerekedni, hogy retorikájukban kizárólag Krisztushoz akartak tartozni. Nem, Pál világosan látta a valóságot. Leszámolt már magában azzal, hogy „valaki” legyen. A „valaki” meghalt a damaszkuszi úton. Attól a pillanattól kezdve, hogy megsemmisülve kérdezte az Urat: „Mit akarsz, hogy cselekedjek?”, Pál tisztában volt a helyzetével. Ez nála hatalmasabb ügy. Legyőzötten indul győzni. Kész ültetni is, öntözni is, de a növekedést Istentől várja. Életet ő nem tud adni, hiszen saját cselekedetei, a törvény iránti buzgósága önmaga számára is halált hozott. Már tudta, hogy életet csak Isten adhat, nem Pál, Apollós vagy Kéfás.


Mi se akarjunk „valakik” lenni. Inkább arra törekedjünk, hogy Krisztus legyen naggyá az emberek előtt. Amikor sok „valaki” van a gyülekezetben, elindul a pártoskodás. Ha azonban Krisztus van a középpontban, egymáshoz is közelebb kerülünk. Őbenne lehetünk együtt Valakivé: Krisztus választott menyasszonyává.

Szabados Ádám

2010. március 16.

Morzsák a korinthusi levelezésből (3)

"Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre." (1Korinthus 2,7)

Isten bölcsessége nem a világ bölcsessége. Egyrészt azért nem, mert végtelenül meghaladja azt. Isten elméje végtelen, az emberi elmék együttvéve is csak végesek. Az emberek legokosabb, legkifinomultabb, legtudományosabb, legfilozofikusabb elgondolásai mind apró morzsái csupán Isten kifürkészhetetlen bölcsességének – ha egyáltalán morzsái annak, és nem eget verő butaságok. Másrészt azért nem, mert Isten bölcsessége meglepő, váratlan és botrányos a világ bölcsei számára. Isten bölcsessége „a kereszt bolondsága”. Eszerint egy keresztre feszített ember kínhalála jelenti az Isten országába vezető utat, és ez az út könnyebben járható az együgyűek, erőtlenek, nemtelenek, lenézettek, semmik számára, mint az értők, okosak, műveltek, sikeresek és erősek számára. Istennek ez a bölcsessége a világ bölcsei számára értelmetlen és intellektuális szempontból értékelhetetlen ostobaság.

De mi ezt a bölcsességet hirdetjük – nagy örömmel és bátorsággal. Ez elrejtett bölcsesség, mert hosszú időn keresztül csak Isten elméjében létezett. A történelemben Isten cselekvését meghatározta ugyan, és ezt utólag már világosan láthatjuk, de a Krisztus eljövetele előtti évezredekben nem vált ismertté. Még az angyalok előtt sem. Elrejtett bölcsesség ez azért is, mert csak a Lélek által megvilágosított emberek számára érthető. Aki még nem látta meg Krisztus arcán az Isten dicsőségét, mert nem szólalt meg a lelkében a teremtő isteni hang: „Legyen világosság!”, az értetlenül bámul a keresztre, meg azokra a keresztényekre, akik egy brutális – és talán értelmetlen – kivégzésnél többet látnak benne. Mi azonban, akik megkaptuk Isten Lelkét, akiknek a szívébe beragyogott Isten világossága, ezt az elrejtett bölcsességet hirdetjük, egyre nagyobb meggyőződéssel és bizonyossággal, hiszen tudjuk, a Lélek által tudjuk, hogy ez a mi dicsőségünkre rendeltetett.
Szabados Ádám

2010. március 14.

Engedelmesség

"Akinek odaszánjátok magatokat szolgául az engedelmességre, annak vagytok szolgái" (Róma 6,26).

Ha meg akarom vizsgálni, hogy melyik hatalom uralkodik rajtam, akkor mindenekelőtt azzal a kellemetlen ténnyel kell szembenéznem, hogy én magam vagyok felelős azért, hogy ki uralkodik rajtam. Ha önmagamnak vagyok rabszolgája, csak magamat hibáztathatom érte; akkor a múltban valamikor behódoltam önmagamnak. Hasonlóképpen ha Istennek engedelmeskedem, ezt azért teszem, mert megadtam magam neki.

Ha gyermekkorodban az önzésnek engedsz, rájössz, hogy nincs ennél bilincsbeverőbb zsarnokság a földön. Az embernek nincs hatalma arra, hogy széttörje az így létrejött hajlamok bilincseit. Csak egy másodpercig engedj egy kívánságnak (emlékezz csak rá, mi a kívánság: "Ezt azonnal meg kell kapnom" - akár testi, akár gondolati kívánság is az) - és bár meggyűlölöd magad azért, hogy engedtél, mégis megkötözött rabszolgája vagy annak a kívánságnak. Nincs emberi hatalom, amely megszabadíthatna!

Csak egy útja van a szabadulásnak: Jézus Krisztus váltsága! Teljes alázattal át kell adnod magad annak az egy valakinek, aki meg tudja törni ezt a feletted uralkodó hatalmat. Felkent engem, ...hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek" (Ézsaiás 61,1). Megfigyelheted ezt a legkisebb, szinte nevetségesnek látszó dolgokban is. "Ó én akkor hagyom abba ezt a szokást, amikor akarom." Nem tudod abbahagyni, mert készakarva engedtél neki. Könnyű elénekelni, hogy "Ő széttöri rabbilincsünk", de lehet, hogy ugyanakkor önmagadhoz kötött rabszolgaéletet élsz. Az emberi élet rabszolgaságának minden formáját egyedül Jézus Krisztus tudja összetörni, ha meghódolsz előtte.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

2010. március 13.

Morzsák a korinthusi levelezésből (2)

"Hanem hirdetjük, amint meg van írva: ’Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett’, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. 10Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is." (1Korinhus 2,9-10.)

Néha a TESCO-ban vásárolok kenyeret. Előfordul, hogy éppen akkor teszik a polcra a kemencéből kiszedett kenyereket, amikor a kevésbé frisset már a kosaramba tettem. Ilyenkor természetesen kicserélem őket, és az új, friss kenyeret veszem meg, otthon meg eldicsekszem a szerzeményemmel. A meleg kenyér nem kifizetődő, mert villámgyorsan elfogy, mégis különleges örömet jelent – az egész családnak.

Pál szavairól mindig ez a kép, a kemencéből frissen kiszedett meleg kenyér képe jut eszembe. A Szentháromság Isten benső lényében számunkra felfoghatatlan hőfokon ég az irántunk való szeretet. Ezt sem megközelíteni, sem meglátni, sem meghallani, de még csak elképzelni sem tudjuk. Egyetlen személy ismeri csak Isten „kemencéjét”: a Szentlélek. Neki bejárása van a legforróbb szeretet, a legdicsőségesebb gazdagság, a legcsodálatosabb üdvterv műhelyébe. És amit ott lát, megfigyel, átél, megérez, továbbítani tudja a mi szívünkbe. Isten irántunk érzett szeretetét képes azon melegében elhozni hozzánk és a szívünkbe árasztani. A Lélek által lelki füleinkkel meghallhatunk, lelki szemeinkkel megláthatunk valamit Isten szeretetteljes terveiből. Egy keveset felfoghatunk, megsejthetünk abból, amit Isten készít a számunkra.

Ahogy a TESCO alkalmazottai minden nap – akár többször is – kirakják a polcokra a kemencéből frissen kiemelt meleg kenyereket, úgy élhetjük át naponta akár többször is, amint Isten Lelke elhozza a szívünkbe az isteni kemence melegét. Vigyázzunk a Lélekre, ne oltsuk meg és ne szomorítsuk meg őt, inkább hívjuk, szólongassuk, készítsünk helyet számára. Egyre hidegebb világunkban nagy szükségünk van erre a melegségre.

Szabados Ádám

2010. március 12.

Morzsák a korinthusi levelezésből (1)

"Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok." (1Korinthus 1,7)

Pál izgalmas gondolatot fogalmaz meg, de elsőre nem biztos, hogy ez minden bibliaolvasó figyelmét megragadja. "[A] mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok." Az új fordítású Biblia megjelenésnek fordítja az eredeti görög szövegben szereplő apokalüpsziszt. A fordítás nem helytelen, de kevesebbet mond a tényleges jelentésnél. Az apokalüpszisz olyan megjelenés, amelyhez a lelepleződés vagy kitárulkozás, kinyilatkoztatás gondolata is kapcsolódik. Valami vagy valaki úgy jelenik meg, hogy felismerhetővé válik, valódi lénye mindenki számára látható és tagadhatatlan lesz. Ezért rendkívül izgalmas az, amit Pál mond.

Jézus tanítványaiként várjuk azt a napot, amikor a mi Urunk lelepleződik az emberek előtt. Várjuk a valóságot az emberektől eltakaró lepel lehullását, a főszereplőt a közönségtől elválasztó függöny elhúzását. Várjuk, hogy a világ megismerje Krisztust olyannak, amilyen ő valójában. Nem pusztán a második eljövetelt várjuk. Azt várjuk, hogy Jézust mindenki úgy ismerje meg, ahogy mi a Lélek által már ismerjük. Várjuk a napot, amikor a mi Urunk Jézus Krisztus a világmindenség Uraként a háttérből a történelem színpadára lép, és mindenki, aki korábban benne hitt, érte élt, érte halt, érte szenvedett, őt szolgálta - igazolást nyer.

Addig pedig, amíg őt függöny takarja el, használjuk kegyelmi ajándékainkat az ő szolgálatában.
Szabados Ádám

2010. március 11.

Mitől retteg a Sátán?

"... a Sátán nem retteg a mi logikai képességeinktől a kitűnő beszédkepésségünktől; de amikor elkezdünk a Bibliából idézni akkor jön rá a rettegés, és a félelme az, hogy elhisszük az Igét. A Sátán nem szkeptikus; nincs kétsége a Könyv ihletettsége és ereje felől. Az ördögök hisznek és rettegnek, sok emberrel ellentétben. Ó, a Sátán teológiája ezen a ponton nem téved, és az Úr egyértelműen meg akarja nekünk mutatni, hogy az első dolog, amit a Sátán el akar érni az, hogy amikor az Isten Igéjét prédikáljak, hogy megpróbálja az Igét elvenni a szívünkből."

Részlet Archibald Brown predikációjából

2010. március 10.

Akar a szent Jordán vizével keresztelkedni?

Már azt gondolná az ember, hogy ebben a világban már annyi mindent látott és tapasztalt, hogy már semmivel sem lehet meglepni. Hát ez nagy tévedés!

Olvasgatva a gyülekezeti email-eket, bukkantam rá arra a "gyöngyszemre", amely... nos... igencsak meglepett. Íme a levél:

"Tisztelt Cím! Nagy örömmel szeretnénk arról tájékoztatni, hogy a világ sok országával egyetemben immár Magyarországon is elérhető lesz a szent Jordán folyó vize, melyet Betániában, Jézus megkeresztelésének helyszínén nyernek ki, tisztítanak és csomagolnak korhű palackokba. Szíves figyelmébe ajánljuk cégünk honlapját melyen a víz történetéről, hitelesítéséről és elérhetőségéről szerezhetnek bővebb információt. A víz keresztelésre és áldásra szolgál, ivásra nem alkalmas. Csodálatos ajándék lehet keresztelőre, első áldozásra, bérmálkozásra, konfirmálásra, Karácsonyra, Húsvétra és születésnapokra is. Ha Ön is úgy ítéli meg, hogy közösségük hívői, látogatói és dolgozói számára szép, érdemes és magasztos ajándékul szolgálhat e relikvia vagy keresztelők alkalmával szívesen felhasználnák, kérem, keressen meg minket." (Honlap)

Egy 90ml-s palackocska 4.900.- forintba kerül. A honlapon olvastam, hogy II. János Pál, Benedek pápa, sőt maga Putyin, de még Sólyom László is... - nem ők nem vásároltak ebből a fantasztikus termékből -, hanem jártak a Jordán folyó partján. Sajnos, a honlap készítők engem kifelejtettek a felsorolásból - Nem tudom miért? Micsoda diszkrimináció! -, pedig én is jártam a Jordánnál.

Lelki szemeimmel már láthatom a Jordán-vízzel keresztelésre jelentkező szülők sorait. Mert ugyebár a Jordán-vízzel megkeresztelt gyermek áldottabb lesz a gyermekek között. Meg sohasem lesz "dáthás", és a kanyaró is "elkanyarog" mellette. Sőt, a sznob szülőknek nem lesz elég egy cseppnyi Jordán, rögtön bele is kell majd fürdetni a gyermeket. Mégis csak úgy autentikus, hiszen Keresztelő János sem csak csöpögtetett...

Persze gazdasági válság idején több baptista, szabad keresztyén szülő, inkább reformátusnak vagy katolikusnak kereszteli majd gyermekét, mert hát nem olcsó ám az Jordán vize...

Parókiák és plébániák fogják magukat így hirdetni: "Nálunk a szent Jordán vizével keresztelünk!" A Jordán víz után pedig már látom azt is, hogy jerikói port árulnak majd, amelyet a szent Jordán vízzel keverhetünk, hogy annak sarával gyógyíthassuk szemeinket...

Bocsánat, ha túl ironikus voltam. Szinte bizonyos vagyok abban, hogy lesz olyan, aki kartonokkal rendel ebből a fantasztikus termékből. Gratulálunk!

Aki szószékre cserélte a futballcipőjét...

A Die Welt című német kulturális napilap interjút készített a 36 éves Oliver Pagéval, aki nagy ígérete volt a Bundesligának, és egyszer csak elment lelkésznek. 17 évesen a Bayer04-ben játszott, 1991-ben a Bayern Münchenben. Akkor még csak kultúr-keresztyén volt: karácsonykor és húsvétkor ment templomba. Aztán megismerkedett Jorginho brazil focisztárral, aki meghívta őt bibliakörébe. Ez döntő pillanat volt – nyilatkozta Pagé. Meccsek előtt imádkozott.
"Isten minden emberbe beleültette a vágyat maga iránt. Ezt egyszerűen engedtem érvényesülni, és Jézus Krisztus életem tartalma lett” – mondta. Ez "a belső tusolás" pillanata volt, megtérése. Később a Dynamo Dresdenbe ment, de a nigériai apa és a német anya fia nehézségekbe ütközött, a meglehetősen rasszista megnyilvánulások miatt. Ez után Pagé elhatározta, felhagy sportkarrierjével, és Angliába ment teológiát tanulni. Ott is szentelték fel. lelkésszé.
Aztán fociból tanári diplomát szerzett. Stuttgartban egy keresztyén sportegyesületbe szerződött. Ma a csúcssportolók lelkigondozója. Emellett prédikátorként is tevékenykedik. "Arra ösztönzöm, biztatom a gyülekezeteteket, hogy a sportot is vegyék fel tevékenységi körükbe” – mondja. Az interjú ezzel zárul: "Pagé senkire sem kényszeríti rá hitét. De ahol csak alkalom nyílik rá, beszél Istenről. Mindazoknak, akiknek erre szükségük van... Számára nincs szebb és nagyobb hír ennél: Krisztus feltámadott!”.
Eredeti cikk itt olvasható.

2010. március 9.

A keresztyén közösségről...

"A keresztyén közösség olyan közösség, amely Jézus Krisztus által és Jézus Krisztusban áll fenn. Se több, se kevesebb nem lehet ennél. A keresztyén közösség - a röpke, egyszeri találkozástól a sok éves, mindennapos együttlétig - csak ebben áll. Csakis Krisztus által, csakis Krisztusban tartozunk egymáshoz.

Mit jelent ez? (1) Először is azt, hogy Jézus Krisztus akaratából van szükségünk egymásra. (2) Másodszor azt, hogy csakis Jézus Krisztus által találunk egymásra. (3) Harmadszor pedig azt, hogy Jézus Krisztusban Isten öröktől fogva kiválasztott, a múló időben elfogadott, és mindörökre egyesített minket."
Dietrich Bonhoeffer: Szentek közössége

2010. március 7.

Jézus minden időben!

Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. (Zsidók 13,8.)

Sokan úgy gondolják, hogy a Krisztusról szóló örömüzenet nem időszerű többé, a Biblia szempontjai pedig régen túlhaladottak és maradiak. Ha a bűn valóban túlhaladott álláspont lenne, akkor az emberiségnek nem lenne többé szüksége a bűnösök Megváltójára. És ha igaz lenne, hogy az emberi fejlődés által egyre inkább levetjük a bűnt, egyre inkább tiszták és igazak leszünk, akkor a keresztről szóló evangélium tényleg feleslegesnek bizonyulna. De elég csak egy pillantást vetnünk az emberek életére, megnyilvánulásaira és máris látjuk, hogy az ember nagyszerű és nemes voltáról való derűlátó megnyilatkozások nem állják meg helyüket. Elég csak a történelem utolsó néhány évtizedére visszaemlékeznünk: a gyűlöletnek, igazságtalanságnak és erőszaknak micsoda mélységeibe tekinthetünk bele, az erkölcstelenségnek milyen szörnyű áradata önti el a világot! Igazán elmondhatjuk, hogy ma még nagyobb szüksége van az emberiségnek a Szabadítóra, mint valaha.

A modern emberen is csak az Isten megújuló kegyelméről szóló üzenet segíthet. Az emberiség nem jobb, hanem rosszabb lesz az idő előrehaladásával. Lehet, hogy külső, kulturális tekintetben emelkedik, technikailag tökéletesül, de ezzel egyenes arányban növekszik belső romlottsága is. Mennyire igaza van az igének, amikor azt mondja, hogy a világban egyre inkább fokozódik majd az erkölcsi szétesés, és egyre nagyobb tért nyer az igazságtalanság. Az ige szerint csak egy valaki hozhat szabadulást, s ez Krisztus. Ma is neki kell közbelépnie, különben az ember menthetetlenül elvész.

Vajon megragadtad-e már ezt a Szabadítót és magadénak vallottad-e őt? És vajon ma is az-e a számodra? Sokan vannak ugyanis, akiknek csak tegnapi Krisztusuk van. Valamikor megtapasztalták megváltói erejét, de azután eltávolodtak tőle. Alakja ma nem úgy áll lelki szemeik előtt, mint az egyetlen Szabadító. Elfeledkeztek a régi bűneikből való megtisztulásukról (2Péter 1,9.). Ismét álomba merültek. Nem gondolnak arra, hogy mindennap szükségünk van Jézus szabadítására mindaddig, amíg hitből látásra jutunk. Hiszen mindennap dolgunk akad a bűnnel és csak őbenne van megtartatásunk. Naponta szükségünk van (...) megtisztulásra ,és neki naponta kell könyörögnie értünk. Istennek legyen hála, ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében

2010. március 6.

2010. március 5.

Legalább statisztikában jók vagyunk!

Napról-napra hallgatom az NFÜ (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség) reklámjait. És elébem tárul egy csodálatos, egy másik világ, amely fényévekre van attól, amiben mi, egyszerű halandók élünk.

Hallok több ezer kilométer új útról... Én meg alig tudok elvergődni a jászboldogházi istentiszteletre, mert a 32-esen annyi kátyú, mint égen a csillag. Vagy inkább a fekete lyuk, amelyben bármikor eltűnhet az autóm. Hallok csúcskórházakról... Én meg azt látom, hogy kórházak vergődnek a pénztelenségben, és a várólisták - kis túlzással - olyan hosszúak, hogy lassan könnyebb lesz bejutni a Fehér Házba, mint valamely kórházunkba műtétre. Hallok "milliónyi" megújult oktatási intézményről... Miközben az én "világomban" az oktatás és az oktatási intézmények az anyagi és erkölcsi ellehetetlenülés felé haladnak.

Mégis minden nap hallom a szlogent: "Többet fejlődünk, mint gondolná!". Kik? Hol? Mert az egyszerű halandók villátlan, százmilliós sikerdíjak nélküli világában inkább pusztulás, leépülés, naponkénti létharcok vannak, amit azért elég nehéz lenne fejlődésként érzékelni.

Igaza volt Márk Twainnek, amikor ezt írta: “A hazugságnak három fajtája létezik: hazugság, szemérmetlen hazugság és a statisztika.Ha másban nem is, de statisztikában elég jók vagyunk világviszonylatban...

A sántító elme bosszantása

"Mitől van az, hogy a sánta ember nem bosszant fel bennünket, holott a sántító elme felingerel? Azért, mert a sánta ember elismeri, hogy mi járunk egyenesen, a sántikáló észjárás viszont azt állítja, hogy mi sántítunk; különben szánakoznánk, nem pedig bosszankodnánk rajta."
Blaise Pascal

2010. március 4.

Hányféle erkölcs létezik?

"A modern intellektualizmus úton-útfélen azt szokta mondogatni, hogy egy korszak erkölcsisége teljesen különbözik egy másik korszakétól. S mint a modern intellektualizmus legtöbb szólamának, ennek sincs semmi veleje. Ha ugyanis két erkölcsiség teljesen különböző, milyen alapon nevezhetjük mindkettőt erkölcsiségnek?
Olyan ez, mintha ezt mondanánk: "A különböző vidékeken élő tevék mind totálisan különböznek egymástól; egyeseknek hat lába van, másoknak egyáltalán nincsen, bizonyos tevéket pikkelyek borítanak, másokat tollak, egyeseknek szarva van, másoknak meg szárnya, némelyik zöld, némelyik háromszög alakú. Nincs bennük semmi közös. " - A józan eszű közönséges halandó ezt válaszolná: "Akkor hát milyen alapon nevezi valamennyit tevének? Mit ért ön teve alatt? Miből tudja, hogy teve az, ha meglát egyet?"
Az erkölcsnek természetesen van állandó szubsztanciája, mint ahogy van állandó szubsztanciája a művészetnek, s ezzel nem állítottunk mást, csupán azt, hogy az erkölcs: erkölcs, a művészet pedig: művészet."(G.K. Chesterton)

2010. március 3.

Az adott szó hatalma

Talán egy évtizede már annak, hogy az alábbi történetet olvastam:
"Élt Firenzében egy lovag, aki durvaságáról és kegyetlenségéről volt híres. Ez az ember azután Gottfried de Bouillon oldalán a Szentföldre indult kereszteslovagként.
Amikor a hadvezér után a legelső lovagként, először ért a Szent Város, Jeruzsálem várfalára, jutalmul azt kapta, hogy a szent sír lángjánál legelőbb ő gyújthatja meg gyertyáját. Ezután könnyelműen, tréfálkozás közben, társai előtt ígéretet tett, hogy ezt a lángot kioltatlanul viszi szülőföldjére.
A lovag adott szava kötelez. Elindult haza a lánggal. Útközben nevették, bántották, sajnálták. Útközben oda lett egészsége, vele együtt minden gőgje és durvasága. De ő mindent eltűrt, elviselt, csakhogy megtarthassa adott szavát, és megóvja azt a lángot.
Lassan, de hazaért Firenzébe. De haza már nem az ember érkezett meg, aki egykor elindult onnan. Fogadalma megváltoztatta őt, aki a saját életénél fontosabbnak tartotta "küldetését", és adott szavát."
Számomra ez a történet - többek között - az adott szó hatalmáról is szól. Sokszor látom és tapasztalom, hogy emberek milyen könnyen, milyen gond nélkül mondják az ellenkezőjét annak, ami mellett egykor oly erősen érveltek. Ma már az adott szó nem kötelez semmire, inkább érdekeik mentén hoznak döntéseket az emberek. Az érdekek pedig hol ezt, hol pedig azt diktálják. S miközben az emberek - titkon - vágynak hősökké lenni, addig olyan szavak, mint a kitartás, a hűség, a kimondott szavainkhoz való ragaszkodás már nem szerepel személyes szótárainkban. Másfajta hősiességre vágyunk, mert a hétköznapi hősiességhez nem fűlik a fogunk.
És így van ez a keresztyénekkel is. Istennek adott ígéretünket, hogy rábízzuk az életünket, és Őt fogjuk szolgálni mindig és minden helyzetben, milyen könnyen "passzoljuk le" valami pillanatig tartó előnyért. Pedig ha valami, akkor az Istennek tett fogadalom kötelez! Az Istennek tett fogadalomnak élet átformáló ereje van. Éppen úgy, ahogyan a megtagadott küldetésnek, az Istennek tett ígéreteink megszegésének is.

2010. március 2.

Budapest imázs-film

Naponta tízezren nézik meg a YouTube új slágerét: egy Magyarországról szóló különleges rövidfilmet. A kisfilm különlegessége, hogy szerepet kapnak a világ azon meghatározó találmányai , amelyek mind magyar feltalálóktól származnak. A kivételesen jól sikerült Budapest imázs-filmet Madarász István a Budapest Business Régión megbízásából egy müncheni kiállításra készítette.

A világ leghosszabb zeneműve 2.

Szeretnék mindenki megnyugtatni! Nem ért váratlan trauma, és nem hibbantam meg. Nem pártoltam el a keresztyénségtől sem, már ami az előző zeneművet illeti... Csak azt szeretném "bemutatni", hogy a világon minden butaságra van vevő, van a megvalósításhoz pénz. Milyen jó lenne, ha az értékesebb dolgokra lennének fogékonyabbak az emberek...

De e blokk zárásául álljon itt még egy "zenemű":

A németországi Halberstadtban szó szerint veszik az avantgárd műveket író John Cage (1912-1992) Organ2/ASLSP című művét – a rövidítés amilyen lassan csak lehet-et jelent. A mű előadását azért nyújtják el pont 639 évre, mert a koncert startjakor ennyi idő telt el Németország első pneumatikus orgonájának üzembe helyezése óta. A koncert 2001. szeptember 5-én 17 hónapos, a kottában szigorúan előírt bevezető szünetjellel kezdődött. Az orgonaművet egyébként 20 perc alatt is le lehetne játszani – mindössze négy oldalas a partitúra. A bevezető alatt sem csak csend "szólt", az orgona fújtatóiban finoman áramló levegő neszét is lehetett hallani a halberstadti Burchard-templomban.

Ezután az első akkord 2003. február 2-án szólalt meg – a szervezők nagyszabású ünnepséget tartottak a hangzat tiszteletére. Ezután ugyanaz a gisz moll akkord szólt egészen 2004 júliusáig, amikor is következett egy újabb hang, egy esz, illetve kettő, oktávnyi különbséggel, és ez szólt január 5-ig. A "nyitányt", a 17 hónapnyi fújtatást automatával oldották meg. Az akkordokat az orgona billentyűzetére helyezett súlyok szólaltatják meg, ezeket mindig szakértő orgonista pakolgatja. A 2001-es startnál mintegy háromszáz zenebarát volt jelen. A Cage-koncert a terv szerint 2640-ben ér véget. További információ, hogy a koncert helyszínét 1808-ban apácák hagyták sorsára, így a templom 2001-ig disznóól volt.

Ha jól tudom, akkor az orgonának jelenleg csak annyi sípja van. amennyire jelenleg szükség van . A többit majd menet közben építik bele, amikor majd sorra kerülnek. Ha jól tudom, akkor jelenleg a 9. akkord szól, és ez év júliusában váltanak majd a 10. akkordra. Talán van, aki szívesen elmenne erre a "nagy eseményre"...

2010. március 1.

A világ leghosszabb zeneműve 1.

Úgy gondoltam, hogy a sok komolyság után és előtt, most jöjjön valami komolytalan. Bár valószínűleg megbántanám azokat, akik az alábbi műveket szerezték. Mégis elég vicces az, hogy emberek mire vállalkoznak néha...

Jem Finer – aki a The Pogues nevű popzenekar alapító tagja is volt –1999. december 31-én kezdte el egy számítógéppel lejátszani az általa írt "Longplayer" című szerzeményét, amelyet ismételt részek nélkül egészen 2999 utolsó pillanatáig folytatni fog. Finer még 2002-ben készítette el az előadást lehetővé tevő kottát a darabhoz. Így ezt a részletet zenekari installációként is elő lehet adni hat, koncentrikus körökben elrendezett tibeti hangtálon. 2009 őszén egy élő koncert során a zene egy 1000 perces szeletét adták elő szombat reggeltől vasárnap kora hajnalig. Bejegyzésemkor már 10 éve és 60 napja szól ez a mű, amelybe a világ bármely pontján bele lehet hallgatni az internet segítségével. Ha valakinek van türelme hozzá, akkor alább egy 9 perces részletet hallgathat meg a "nagy műből"...