Az alábbi videót a vasárnapi családi keresztelőnkön készült fotókból állítottam össze. De hallható alatta a keresztelési prédikáció és a köszöntések is.
2011. szeptember 23.
2011. szeptember 17.
B. G. T.
„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat!” Példabeszédek 3,5-7.
Vajon hülyének néz-e bennünket Isten? Úgy gondolja, hogy gyermekek vagyunk, és ezért beszél arról, hogy „ne támaszkodjunk a magunk eszére” és „tartsuk bölcsnek önmagunkat”?
A Példabeszédek könyve bölcsmondások gyűjteménye. A fentiek is tanácsok, amelyeken érdemes elgondolkozni!
1. Nem vagyunk mindent tudók… Felnőttként többet tudunk az életről, mint a gyermekeink. Ezért a gyermekeink buták, mint mi? Nem! Csupán kevesebbet ismernek a világból, mint mi. Isten és mi is így vagyunk egymással! Isten hatalmas, végtelen, mindentudó, látja a jövendőt, mi végesek vagyunk, és hozzá képest szinte semmit sem tudunk. Isten mégsem néz hülyének bennünket, és nem tart ostobának sem: csak annyit mond, ne feledd el, hogy nem vagy mindentudó…
2. A bölcs ember számol Istennel… Ezért ad tanácsot így a Példabeszédek könyve: „Bízzál Istenben… Minden utadon gondolj rá… Féljed, azaz tiszteld az Urat…” – Bízzál! Gondolj rá! Tiszteld! (B.G.T) – azaz számolj azzal, hogy számíthatsz rá minden élethelyzetedben.
Egy kisváros kirakatában állt egy régi, kopott páncélszekrény ezzel a felirattal: „Kiállta a próbát; tartalmát megőrizte.” Egy arra járó turista, megkérdezte a bolt tulajdonosát, hogy mit jelent ez a felirat. A tulajdonos elmondta az érdeklődőnek, hogy néhány évtizeddel ezelőtt egy hatalmas tűzvész pusztított a városban, szinte minden a tűz martaléka lett, de az, ami a régi páncélszekrényben volt, az mind megmenekült. A Bibliának ősi kincsei vannak, de a bennünk foglalt bölcsességek ma is megvédik az embert sok kellemetlen pillanattól.
2011. szeptember 15.
MEGSZENTELT ÉLET - 15. - 1Péter 3,8-12.
Olvasandó: 1Péter 3,8-12.
[...] Az apostol a tagok közötti kapcsolatnak egy nagyon fontos elemét emeli ki a gyülekezetben, mégpedig a felebaráti szeretetet. "Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak." [1Péter 3,8]. [...] a gyülekezetben megvalósuló testvéri közösség nem annyira erkölcsi kód, hanem inkább annak tükröződése, hogy Krisztus hogyan viszonyul népéhez. Krisztus harmóniában él a népével, ezért nekünk is így kell élnünk egymással.
[...] Mivel Isten szeretete Krisztus megfeszítésében lett nyilvánvalóvá, ezért kell nekünk, keresztyéneknek, egymás iránt kölcsönös szeretetben élni. Isten, akiben hiszünk, nem egy minden felett álló isten, egy közönyös lény, aki érzéketlen az emberi szenvedés iránt. [...] Az isteni együttérzés az önfeláldozó szeretetben gyökerezik, amely a kereszten mutatkozott meg azért, hogy a megváltott közösségnek új élete lehessen. Isten annyira lealacsonyította magát, hogy emberi formát öltött, és a halálnak is engedelmesen alávetette magát a keresztfán. Ezért kell úgy élnünk a keresztyén gyülekezetben, hogy szolgálunk, nem pedig felülről irányítunk.
[...] Egy családapának 17 báránya volt. Halotti ágyán magához hívatta három gyermekét, hogy meghallgassák végrendelkezését. A bárányok elosztásáról így rendelkezett: a legidősebb gyermek a felét, a második a harmadát, és a harmadik a kilencedét kapja a bárányoknak, megtiltva nekik, hogy levágják azokat, és húsként osszák szét egymás között. A három gyermek, akik mind többet akartak maguknak, sehogy sem tudták megoldani a feladványt, mivel semmilyen matematikai megoldása nem volt. A közelükben lakott egy szegény barátjuk, aki mindössze egy bárányt örökölt az apja után. A barát elhatározta, felajánlja a három testvérnek a maga jussát, hogy könnyebben megbirkózzanak a problémával. Így már 18 bárányuk volt, és fel tudták osztani az örökséget, ahogy halott apjuk meghagyta. A 18 fele 9, a harmada 6 és a kilencede 2. A végösszeg 17 volt, így a 18. bárány érintetlen maradt. A gyermekek ezzel visszaadták barátjuknak egyetlen bárányát...
Úgy szeretnék gondolni Krisztusra, Isten egyszülött Fiára, mint erre az egy bárányra: nélküle a világ számára, a 17-ek világa számára nincs megváltás. Ez az egy bárány nem a felesleg ... [...] Ő [...], aki feláldozta magát a keresztfán a világért, halottaiból feltámadt, és újra eljövend. [...]
[...] Mivel Isten szeretete Krisztus megfeszítésében lett nyilvánvalóvá, ezért kell nekünk, keresztyéneknek, egymás iránt kölcsönös szeretetben élni. Isten, akiben hiszünk, nem egy minden felett álló isten, egy közönyös lény, aki érzéketlen az emberi szenvedés iránt. [...] Az isteni együttérzés az önfeláldozó szeretetben gyökerezik, amely a kereszten mutatkozott meg azért, hogy a megváltott közösségnek új élete lehessen. Isten annyira lealacsonyította magát, hogy emberi formát öltött, és a halálnak is engedelmesen alávetette magát a keresztfán. Ezért kell úgy élnünk a keresztyén gyülekezetben, hogy szolgálunk, nem pedig felülről irányítunk.
Úgy szeretnék gondolni Krisztusra, Isten egyszülött Fiára, mint erre az egy bárányra: nélküle a világ számára, a 17-ek világa számára nincs megváltás. Ez az egy bárány nem a felesleg ... [...] Ő [...], aki feláldozta magát a keresztfán a világért, halottaiból feltámadt, és újra eljövend. [...]
Jong Wha Park,
a Koreai Köztársaságban élő
Presbiteriánus Egyház (PROK) lelkésze,
volt professzora és főtitkára
2011. szeptember 14.
MEGSZENTELT ÉLET - 14. - 1Péter 3,1-7.
[...] A szent élet nem adomány, amit csak úgy ajándékba kapunk, hanem egy állapot, ahová el kell jutni. A hívőknek azért kell szentté válniuk, mert Isten is szent: "Szentek legyetek, mert én szent vagyok" [1Péter1,16]. A híveknek az a feladata, hogy az isteni szentség állapota felé közelítsenek. Ennek értelmében Isten előtt szent életet kell élniük, szomszédaikkal és a családon belül is. [...] A szent élet minden kapcsolatunkat meghatározza. [...]
A harmadik rész első és hetedik versében előforduló "ugyanígy" kifejezés nagy jelentőséggel bír, mivel összekapcsolja az előzőleg írottakat. A hívő ember meg kell változtassa [...] még a házastársával való kapcsolatát is. Így a szöveg nem a nő vagy a férfi alárendeltségéről szól a házasságban, hanem inkább kölcsönös felelősségről és kötelességekről.
A hívő fél felelőssége a nem hívővel szemben
A vallási vegyes házasságok ugyanúgy jelen voltak az első században, mint most a huszonegyedikben. Az ilyen helyzetekben a felelősség nagyobb súllyal nehezedik a hívő félre. [...] Péter útmutatást ad a hívő partner viselkedését illetően, amellyel át kell formálnia a nem hívő partner életét és gondolkodását.
[...] a hívő fél viselkedése olyan kell hogy legyen, hogy a nem hívő felett hízelgés, vagy más, rábeszélő módszerek bevetése nélkül nyerje eg az Úrnak, kizárólag viselkedésén, életmódján keresztül. Más szóval, a hívő félnek tiszteletben kell tartania a nem hívő fél hitét és gondolkodásmódját, és a változást saját élete példáján keresztül kell kieszközölnie. Nem a külső módszereknek van döntő hatása ebben a folyamatban, hanem a belső tulajdonságoknak. A lázadás és az elutasítás nem hozza meg a várt eredményt, hanem csak a türelem és a megértés. Ha ily módon cselekszünk, a kapcsolat áldottá válik mindkét fél számára.
A partnerek felelőssége egymással szemben
A szent életre való elhívatottság befolyással van a családi kapcsolatokra. Az a lényege, hogy a felek kölcsönösen elfogadják egymást, és különböző felelősségeket ruháznak egymásra. Az Úrba vetett hitünk nem ment fel minket a felelősség alól, inkább megerősíti azt.
A feleségnek az a feladata, hogy engedelmeskedjen férjének. Ahogy már említettem, ez nem azt jelenti, hogy a szerző a nők alárendeltségét hirdeti a férfiakkal szemben. Péter, kortársaihoz hasonlóan (vö. 1Korinthus 11,3; Kolossé 3,18; Titusz 2,5) azt sugallja, hogy a feleségnek el kell fogadnia a férje tekintélyét, mert ez eredményezi a szent életet. [...] az apostol csak azt állítja, hogy a férj a "főnök", a "csapatkapitány", akinek tekintélyét el kell fogadni. Márpedig a csapat csak akkor működik rendesen, ha megfelelő együttműködés és kellő felelősségmegosztás van a csapattársak között.
Ezt a koncepciót tovább erősítik a férje háruló kötelességek, amelyek a hetedik versben a feleségre, mint a "gyengébb félre" utalnak. [...] Péter felismeri, hogy a nő fizikailag gyengébb lehet, de lelkileg örököstársa a férfinek, az Isten kegyelmében való osztozkodásnál. A férjre hárított felelősség tehát hatalmas. Tekintettel kell lennie a feleségére, tisztelnie kell, és fel kell ismernie, hogy örököstársa Isten kegyelmében. Továbbá, a feleségével való bánásmódjának függvénye a saját lelki fejlődése és növekedése. Ha méltatlanul bánik feleségével, az őt magát is gátolja vallásos életében, mert a házasságban elharapódzó önző magatartás tönkreteszi az Úrral való kapcsolatát is.
[...] A szent élet azon múlik, milyen kapcsolatban van a hívő az Úrral. Ennek a kapcsolatnak hatással kell lennie a hívő minden megnyilatkozására, legyen szó akár a családi, akár a közösségi vagy társadalmi életről. Különösképpen a házastársi életre kell hogy hatással legyen: egymás elfogadásában, átformálásában és az egymás iránti kötelességek teljesítésében. Egyedül ez vezet a házastársak közötti bensőséges kapcsolathoz, valamint az Istenhez fűződő kiegyensúlyozott viszonyhoz.
S. Vasantha-Kumar,
a Dél-indiai Egyház
Karnataka Egyházkerületének püspöke
2011. szeptember 12.
MEGSZENTELT ÉLET - 13. - 1Péter 2,18-25.
Péter támogatni akarja a szolgákat az életért folytatott küzdelmükben. Olyan példát mutat nekik, mely szenvedéseiket - és Jézus Krisztus szenvedéseit - más fénybe helyezi. Az igazságtalanság elszenvedése ugyanis nem szokatlan a keresztyének számára. [...] Amikor Krisztus munkájáról beszél, akkor az a benyomásunk, hogy szavai egy régi keresztyén himnuszt idéznek fel. Az apostol azt mondja: "... mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek..." [1Péter 2,21] [...] A hitélet nem arról szól, hogy pontosan lemásoljuk Krisztus példáját, ezt úgy sem tudjuk megtenni. Ő kitaposta nekünk az ösvényt, amin magunknak kell végigmenni. [...] Az Ő szolgálata egyedülálló volt, melyet sohasem tudunk lemásolni. Eleget szenvedünk bűneink és hibáink miatt. Rengeteg problémát okozunk magunknak. Ám Krisztus számára a szenvedés nem volt létszükséglet. Ő miattunk szenvedett. Szenvedése a kereszten, [...] erőt ad nekünk a folytatáshoz, amikor baj ér bennünket, vagy a gyász kínjaiban vergődünk. Életünk legsötétebb pillanataiban az Ő kegyelme mindent beragyog, hogy megvigasztaljon, és tudassa velünk, Ő is keresztül ment mindazon a bánaton, amin mi. [...]
Péter egy példát hoz fel, Ézsaiás 53. részét idézve. Úgy tűnik, hogy Ézsaiás könyvének ez a része különleges helyet kapott a korai keresztyén egyház hitéletében. [...] "... mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél." [1Péter 2,23] [...] Sok minden történik ebben a világban, és a mi életünkben is, ami nagyon nem helyén való. Észrevesszük ezt, és meg akarjuk változtatni, ám gyakran rá kell ébrednünk, hogy nem tudunk változtatni a dolgok folyásán, sem a társadalomban, sem az életünkben. Péter idejében a szolgák mindezt jól tudták, mivel gyakran voltak kíméletlenség és igazságtalanság áldozatai. Az apostol Jézus példáját hozza fel nekik, és arra szólította fel őket, hogy kövessék. [...]
Péter idejében a szolgáknak szüksége volt az efféle vigasztalásra, csakúgy, mint sokaknak napjainkban. Péter [...] emlékezteti olvasóit a múltra, majd az új élet ígéretével vigasztalja őket: "Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez." [1Péter 2,25] [...] Ha pásztorunkat követjük, mindenkihez eljuttatjuk az áldást. Krisztus szavaival utat mutat nekünk és ígéretet tesz: "Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből." [János 10,27-28.]
Péter egy példát hoz fel, Ézsaiás 53. részét idézve. Úgy tűnik, hogy Ézsaiás könyvének ez a része különleges helyet kapott a korai keresztyén egyház hitéletében. [...] "... mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél." [1Péter 2,23] [...] Sok minden történik ebben a világban, és a mi életünkben is, ami nagyon nem helyén való. Észrevesszük ezt, és meg akarjuk változtatni, ám gyakran rá kell ébrednünk, hogy nem tudunk változtatni a dolgok folyásán, sem a társadalomban, sem az életünkben. Péter idejében a szolgák mindezt jól tudták, mivel gyakran voltak kíméletlenség és igazságtalanság áldozatai. Az apostol Jézus példáját hozza fel nekik, és arra szólította fel őket, hogy kövessék. [...]
Péter idejében a szolgáknak szüksége volt az efféle vigasztalásra, csakúgy, mint sokaknak napjainkban. Péter [...] emlékezteti olvasóit a múltra, majd az új élet ígéretével vigasztalja őket: "Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez." [1Péter 2,25] [...] Ha pásztorunkat követjük, mindenkihez eljuttatjuk az áldást. Krisztus szavaival utat mutat nekünk és ígéretet tesz: "Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből." [János 10,27-28.]
Arie W. van der Plas,
a Holland Református Egyház
Zsinatának moderátora
2011. szeptember 9.
Alkalmas vagyok-e Isten szolgálatára?
Mostanság sokszor, különösen presbiter társaimtól, hallom, hogy magukat alkalmatlan tartják arra, hogy Istent jól szolgálják. De mások is mondták már nekem ezt, amikor valamilyen feladatra kértem őket Isten országának építésében. Alkalmatlanságukat Isten szolgálatára az alábbiakkal szokták indokolni:
- az életünk nem elég szent;
- a családunk nem olyan, mint amilyennek lennie kéne;
- nem vagyunk elég tanultak;
- nem vagyunk már fiatalok;
- nincsen elég tapasztalatunk;
- nem imádkozunk annyit, amennyit kellene;
- nincs elég időnk Isten szolgálni;
Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Járjuk körbe alkalmasságunk kérdését!
1. Isten döntött mellettünk, Ő választott bennünket: János 15,16 – „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.”
2. Nem azért, mert különbek vagyunk másoknál: 5Mózes 7,6-8 – „Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak. Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép közt, hanem azért, mert szeret benneteket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az Úr erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből.”
3. Isten mást lát bennünk, mint a világ vagy önmagunk: 1Korinthus 1,26-31 – „Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket: és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.””
4. Honnan van a mi alkalmasságunk? 2Korinthus 3,5-6 – „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van. Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.”
Mindennek tudatában hogyan tekinthetünk önmagunkra? Alkalmasak vagyunk, lehetünk bármire is Isten szolgálatában? Igen, mert bár magunktól alkalmasak soha sem lehetnénk, de Isten alkalmassá tesz bennünket arra, amire elhívott! S ha Ő hív, és mi nem megyünk, és nem tesszük azt, amit tennünk kell, akkor egyrészt lekicsinyeljük Isten alkalmassá tevő hatalmát, másrészt engedetlenné válunk irányában. Ne sopánkodjunk, hanem inkább Isten kegyelmében bízva tegyük azt, ami ránk bízhatott!
