2011. március 29.

Philip Yancey: Kerülő utak a boldogsághoz

Tegnap fejeztem be Philip Yancey: "Kerülő utak a boldogsághoz" című könyvének olvasását. Yancey a Christianity Today című lap főszerkesztője, és több könyv szerzője, amelyeket több nyelvre le is fordítottak.

A szerző más könyveit is olvastam (Meghökkentő kegyelem, Csalódás Istenben, Jézus másként), ezért nagy izgalommal kezdtem ennek a fent megnevezett könyvnek az olvasásához. Érdekes szellemi kalandnak ígérkezett olyan emberekről olvasni, mint Martin Luther King, Chesterton, Tolsztoj és Dosztojevszkij, vagy éppen Gandhi. Legalábbis én ennyit ismertem abból a 13 emberből, akikről Yancey úgy ír, mint akiket szívesen magával vinne, ha a szkeptikusok vagy egy másik vallás képviselői meghívnák konferenciájukra, hogy megmagyarázza miért hisz Istenben.

Bevallom már a neveket olvasva is csodálkoztam, hogyan kerül például Gandhi, akiről tudtam, hogy elutasította a keresztyénséget, vagy Martin Luther King, aki házasságtörő volt, egy keresztyén ember példaképei közé? Mit taníthat nekünk a törvényeskedő és abba belefulladó Tolsztoj, aki szerette Istent, de a családja iránt képtelen volt szeretetét kifejezni? Azután vannak a könyv "szereplői" között sikeres keresztyén írók, akik a siker oltárán feláldozták házasságukat. Van olyan ember közöttük, aki nem jár istentiszteletre, hanem otthon éli meg a keresztyénségét - lehet ilyen? Szóval, mit lehet ezektől az emberektől tanulni?

Nem gondolom azt, hogy ez a könyv Yancey legkiválóbb könyve. Az eddig olvasottakhoz képest bizonyosan nem. Sokszor éreztem úgy olvasás közben, hogy én más címet adtam volna ennek a könyvnek. A feleségem fogalmazta ezt meg jól: "Tévutak a vélt boldogsághoz". Igen, sok szereplő életét olvasva inkább ez erősödött meg bennem is: néhányuk tényleg tévúton járt egy általa vélt boldogság felé, amelyet nem ért el soha.

Lehet mégis tanulni tőlük bármit is? Ennek ellenére mégis azt írom: igen! Ha mást nem azt, hogy vigyázzunk arra, hogy magunk el ne essünk, el ne bukjunk úgy és abban, ahogyan és amiben ők elbuktak. A könyv olvasása közben az is megerősödött bennem, hogy a közélet vizeire csak az merészkedjen, aki mindvégig hűséges tud maradni Krisztushoz, és minden helyzetben képes szorosan "fogni" Megváltója kezét. Mert ha nem, akkor úgy fog elsüllyedni, akár Péter, amikor a vízen próbált járni. Azon is elgondolkoztam, és erről Yancey is írt, hogy a mai politikai élet nem hívő embereknek való. (És ezzel nem a szó eredeti értelmében gondolkodom, mert számomra a politika a közélet formálást jelenti!) Az is biztos, hogy a keresztyének néha nagyon agyament módon állnak hozzá a közélet és a politika dolgaihoz, zsigerből elutasítva mindent, ami ezzel kapcsolatos. Ez sem helyes hozzáállás.

Végezetül ajánlom-e ezt a könyvet bárkinek is elolvasásra? Összességében igen. Érdekes dolgokat fedezhet fel az ember, amelyek elgondolkoztatják, már ha ezzel a szándékkal ül le Yancey könyve elé. De az is bizonyos, hogy több szereplő inkább ellenpélda lett számomra abban, hogy így nem akarom követni Jézust...

2011. március 25.

Havasi Balázs - The strom

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett zongoraművész szakon. 21 éves korában (1996-tól) már tanított a budapesti konzervatóriumban. 1999-ben megnyerte a Yamaha Music Foundation of Europe szervezte Yamaha Zongoraversenyt. 2009. november 29-én a Zeneakadémia Nagytermében új Guinness világrekordot állított be, 498-szor ütötte le ugyanazt a zongorabillentyűt 60 másodpercen belül.

2011. március 24.

Prohászka: Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson,

Se, hogy lohassza merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélni róla Isteneddel!

Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld ezzel az akadállyal neked?
S ha lelked Istennel találkozott,
Utadba minden kő áldást hozott.

2011. március 23.

Mit tükröz a szíved?

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? - tudakolta.
- Hová valósi vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg.

A vándor búsan folytatta útját.

Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.

A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!

Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon sok barátságos emberekre talál.

2011. március 22.

2011. március 21.

Otthontalanul mégis otthon

Vannak pillanatok, és a legtöbb pillanatom ilyen mostanában, amikor járom a rám szabott utam, végzem minden napi teendőimet, és egyszer csak arra eszmélek, hogy megint eltelt egy hét. Azután vannak pillanatok, s ahogy múlnak felettem az évek, egyre több van ebből is, amikor nem érzem magam otthon ebben a világban. 
Csak azt érzem, vergődöm, nyelek, kulturáltan mellébeszélek, miközben egyre nehezebben viselem azt, ami körülvesz. Hallgatom az üres szófordulatokat, a felszínes bájcsevejt.

Megdöbbent mennyi energiát fordítunk arra, hogy a külcsínünk rendben legyen. Annyit, hogy talán már ezért nem marad semmi erőnk arra, hogy az életünk tartalmára is szánjunk valamit. Olyan ez, mintha a bábszínházban járna az ember. Mert mindenkit rángat és mozgat valaki. S "élő" marionett bábként él milliónyi ember anélkül, hogy érezné a szabadság örömét.

Ezt nem lenézésből írom, és nem is úgy, mintha rám nem lenne hatással az, ami körülvesz. S bár szabad vagyok, nem a magam erejéből, mégis állandóan érzem azt a késztetést, azt a valamit, ami újra gúzsba kötni akar, és vannak napok, amikor gúzsba is köt. 
Kicsit úgy érzem magam, mint Neo a Mátrix című filmből, aki egyszer csak másként kezdett látni, mint mások. Ahol a többiek fákat, autókat, tömött utcákat láttak, a virtualitást, addig ő számokat látott, egyenletesen folyó betűket, a valóságot: a programot, amely a virtualitást meghatározta. S amit látok elkeserít, megrázza a lelkem, néha reményvesztetté is tesz. Ezért nem érzem otthon magam itt.

Azután odaülök a kislányunk mellé, vagy a kezembe veszem őt. Rám mosolyog, vagy csak bámul. Én meg rácsodálkozom benne Isten végtelen szeretetére. S már tudom, hogy van egy hely ezen a világon, ahol mégis, mégis csak otthon vagyok. Ákos egyik számában ezt énekli: "Ha van még valami tiszta ezen az elveszett világon, azt máshol nem találom, csak a lányom szemében látom." - "De volt értelme annak, hogy mindeddig kibírtad, a legszebb versed úgyis a fiad szívébe írtad." Most már én is érzem, sejtem, hogy Ákos miről énekelt...

2011. március 20.

Portia Nelson: Önéletrajz öt fejezetben

1. Sétálok végig az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán
Beleesek.
Elveszett vagyok... remény nélküli.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.

2. Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán,
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleesek.
Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.

3. Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesek... ez már szokás.
Nyitva a szemem,
Tudom hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kikerülök onnan.

4. Sétálok ugyanazon az utcán
Van egy mély lyuk a járdán.
Kikerülöm.

5. Egy másik utcán sétálok.

2011. március 13.

2011. március 8.

Eljátszott lehetőségeink

Ma délután egy órát vártam egy asszonyra, akivel még a múlt héten beszéltük meg ezt a találkozót. Lelki és családi problémáival keresett meg. Nem jött el, és nem is értesített arról, hogy nem tud eljönni.

Nem is az egy óra bánt. Bár lett volna elintézni valóm. Hanem az, hogy talán ez megint egy eljátszott lehetőség. Tudom, hogy nem kellene, hogy zavarjon, és mégis zavar. Mondhatnám, hogy ez nem az én problémám, hanem az övé. És nem is a személyemről szól ez a dolog, hanem arról, hogy Isten felé tehettünk volna egy lépést: együtt.

Talán ez egy újabb eljátszott lehetőség, amikor valaki meg nem jelenésével nyilatkozik arról, hogy mennyire semminek tartja Istent. Lehet, hogy nem tudatosan. Lehet, hogy félelemből. Lehet, hogy... A lényeg mégis ugyanaz. Eszembe jutott Pál intése az efezusi levélből: "...áron is vegyétek meg az alkalmakat, mert az idők gonoszak". (Ef. 5,16.) Sokan játszanak az Isten készítette lehetőségekkel.

Kár, és tényleg nem az én egy órám miatt...