A Filippiekhez írott levél tanulmányozása közben jutottam el ezekhez a versekhez. S különösen is sokat jut azóta is eszembe ennek a két bibliai versnek ez a mondatrészlete: "romlatlanok legyetek". Isten erre biztatja gyermekeit, hogy ebben az önmagából kifordult nemzedékben, amelyben élniük kell, nagyon, de nagyon vigyázniuk kell a romlatlanságukra.
Valahogy súlyosabbnak érzem azt a kifejezést, hogy valami velejéig romlott, mint azt, hogy bűnös és elveszett. Persze tudom, hogy az utóbbiak és az előbbi mind ugyanazt a fogalmat járják körül, vagyis azt, hogy az Istent szolgálni nem akaró ember sokkal inkább ki van téve a világ káros hatásainak, mint az, aki Istennél keres védelmet és oltalmat.
A mai posztkeresztyén korszakban, ha volt is bármikor igazán keresztyén korszak, egy egészen újfajta erkölcsiség bontakozott ki, és lett uralkodóvá a társadalomban. Ebben az erkölcsiségben minden korábbi érték eltűnt, a határok jó és rossz között elmosódtak. Minderre nem tudok más szót használni, mint ezt: egyre romlottabb és romlottabb lett az ember.
D.L. Moody mondta: „... a hajó helye a tengerben van, de jaj annak a hajónak, amibe a tenger vize betör”. Azaz a keresztyéneknek kötelessége ellenállni a világnak, elkülönülni a világtól, és azokat az értékeket elsődlegesnek tartani az életükben, melyeket a világ megvet. De mindezt úgy kell tennünk, hogy nem vonulunk ki a világból, hanem benne állva állunk ellen annak az romlott erkölcsiségnek, amelyet az gyakorol úgy, hogy közben nem válunk mi is olyan romlottá, mint a világ, amelyben élünk.
"A gyülekezetek (...) céljait manapság a szociális, faji és gazdasági igazságosság felé való törekvéssel határozzák meg. Jobb lenne, ha az elsődleges cél a személyes és az emberek közötti viszony szentsége lenne a hívők életében. A nyugat rászorul arra, hogy a keresztyén igazság befolyást nyerjen. De még inkább szüksége lenne arra, hogy a keresztyén szentség hatással legyen rá. Ennek két oka van: ez mutatná meg, hogy az istenfélelem az igazi emberség, humanitás és ez tudná a társadalmat egyedül megőrizni a rothadástól. A szentség követése nem egy személyes hobbi, vesszőparipa, sem egy néhány kiválasztott számára fenntartott életvitel, út, hanem a keresztyén missziós stratégia egyik legfontosabb eleme. A világ legnagyobb szüksége a keresztyének személyes szentsége." - írta J. I. Packer keresztyén író, és szavaival nemcsak egyet kell értenünk, hanem önmagunkat és egymást is biztatnunk kell erre az életszentségre!
