2009. október 31.

Gondolatok reformáció napján

Ma reformáció emléknapja van. 1517 október 31-én, egy 33 éves fiatal pap tanár, név szerint Luther Márton, ekkor szögezte ki 95 pontból álló vitatételét a wittenbergi vártemplom ajtajára. Ezen az eseményen keresztül emlékezünk Isten egyházmegújító tettére mi, protestánsok.
Emlékezünk. Nekem mindig bajom van ezzel a szóval. Egyfelől azért, mert tényleg csak emlékezünk a reformációra, ahelyett, hogy tennénk, élnénk, gyakorolnánk, továbbfolytatnánk azt, amit Luther, Kálvin és a többi reformátor elkezdett. Pedig mind az egyház, mind a mi személyes életünk, szüntelen megújulásra, jobbításra vár. A reformáció már csak emlék. S ahogy körülnézek azt látom, hogy szép lassan elnyeli ezt az emlékünnepet is a halottak napja.
Isten bocsássa meg, de szinte bizonyos vagyok abban, hogy a mai istentiszteleten alig leszünk. Sokan jelezték, hogy a temetőket járják, és elhunyt szeretteik sírját látogatják meg.
Félreértés ne essék! Nem azzal van bajom, hogy valaki elmegy a temetőbe, bár néha már kóros az, ahogyan néhányan erről gondolkodnak. Csak megállapítom, hogy amennyire már nem ünnep nekünk reformátusoknak a reformáció, annyira lett ünneppé számunkra a halottak napja. Így nyeli el a halál az életet.
Másfelől azért van bajom ezzel az "emlékezéssel", hogy a fent említett okból, már nem is emlékezünk a reformációra. Átíródik, vagy inkább felülíródik az a szívünkben, a lelkünkben, az értelmünkben. Véleményem szerint temetőbe menni egész évben lehet, de reformációi istentisztelet egyszer van egy évben. Igaz, az lenne a legjobb, ha fordítva lenne, vagyis egész évben reformáció lenne, és egy évben egyszer látogatnánk a temetőket...

2009. október 22.

1956 lelki háttere


Nos, van ilyen? Azt gondolom, van.
Emlékszem még mennyire megdöbbentett az, amikor a teológián az 50-es évek egyházi statisztikáit böngésztem. Azt gondoltam ugyanis, hogy a legvadabb kommunista időszakban, a hírhedt Rákosi-érában az emberek egyre kevesebben jártak templomba. A félelem miatt, meg azért, mert egy jó kommunista ateista. Azután a statisztikákból kiderült, hogy téves volt az előfeltételezésem! Az 50-es években nagyon is erősek voltak az egyházak, rengetegen jártak templomba, és nem csak vidéken!
Mikor változott meg minden? Akkor, amikor jött Kádár, és maga puha diktatúrája. A viszonylagos jó ugyanis sokakat az Istennel való szembefordulásra indított. Akárcsak manapság.
De vissza a forradalomhoz! Úgy gondolom, hogy ahogy sok minden másnak, 56-nak is van lelki háttere. S ha ezt összevetem az 50-es évek egyházi statisztikáival, akkor úgy gondolom, hogy az akkor élőkben nagyobb volt az erkölcsi fogékonyság, a morális tartás, mint a mai nemzedékekben. S e mögött - véleményem szerint - az is ott van, hogy az emberek még jártak templomba, és hallottak még - így-úgy - Istenről.
A napokban eljátszottam a gondolattal, hogy a ma élő fiatal generációktól indulhatna-e bármi is? Vagy a mai magyarság nemet mondana-e a szolgaságra? A legkisebb lenézés nélkül írom: ha mi mennénk vissza az időben úgy, ahogy ma vagyunk, csak hallgatnánk és nyelnénk, de nem csinálnánk forradalmat. Túl szkeptikusak, túl közönyösek, túl kényelmesek vagyunk. Mi a forradalmat is a Hír TV közvetítésén keresztül izgulnánk végig. Ja, és már tartás sincsen bennünk. A morális állapotunkról meg jobb nem beszélni. De ez az én véleményem...
Ezért gondolom azt, hogy a magyarság felemelkedésének is Jézus az egyetlen útja, és nem pártoskodás.

2009. október 16.

Milyen nyomot hagyunk magunk után?


Ma reggel a helyi erősáramú szakközépiskola - a Liska - ünnepségén szólhattam, ökumenikus istentisztelet keretében. Az iskola a napokban lett 50 éves, és ez alkalomból gondolták úgy a szervezők, hogy hálaadó istentisztelettel kezdik el a mai napot.
Miközben készültem - bevallom nehéz egy ilyen alkalomra rövid áhítatot írni, hogy se érthetetlen ne legyen, se pedig a Biblia üzenetétől elrugaszkodott -, jutottak eszembe az alábbi gondolatok.

Manapság sokat hangoztatott nézet az, hogy az, ahogyan élünk, szólunk, az, amit teszünk az a mi magánügyünk. Igaz ez? Egyfajta nézőpontból talán igaz is ez az állítás. De mégis téves. Mert mindannyian beleírjuk tetteinkkel, szavainkkal és döntéseinkkel magunkat egymás életébe. Nem tudunk nem hatással lenni egymásra, hiszen nem légüres térben éljünk mindennapjainkat.
Az életünk tehát csak részben magánügy, másrészt nagyon is közös ügy, a közösségeink ügye, amelyekben élünk. Mert mindannyian nyomot hagyunk a világban. A kérdés az, hogy milyen nyomot hagyunk a körülöttünk élők lelkében? Mit hagyunk az utánunk jövőkre? Mit örökölnek tőlünk, és lesz-e olyan, amit majd továbbvihetnek?
Az ahogyan élünk felelősség, mert felelősek vagyunk azért, hogy mások számára ne elviselhetetlen teherré, hanem igazi áldássá és örömmé legyen az, hogy élünk és ahogyan élünk.
Puszta Sándor, a római katolikus papköltő, egyik versében ezt írta: "hajnali hóban / cinkenyom / fölibe hajlok / olvasom / marad ha létem / itt hagyom / utánam csöppnyi / cinkenyom?" Tényleg, marad legalább ennyi utánunk?

2009. október 7.

Melyik nyelv képes erre?

Egy képzeletbeli templom képzeletbeli gyülekezetének hirdetőtábláján a következő olvasható:


" Tudjátok, hogy a Tál család hány tagja tartozik a gyülekezetünkhöz?
Először is az öreg Dik Tál, aki mindent irányítani akar, aztán ott van Protes Tál bácsi és fivére Szabo Tál, akik folyton ellenszegülnek, és mindent meg akarnak változtatni. A húguk, Irri Tál, nyughatatlan bajkeverő, a két fiával, Inzul Tállal és Molesz Tállal együtt. Valahányszor felmerül egy új kérdés, Hezi Tál és felesége, Vege Tál várni akar vele még egy évet. Aztán ott van Imi Tál, aki folyton arra törekszik, hogy a mi gyülekezetünk pontosan olyan legyen, mint az összes többi. Affek Tál néni túl sokat képzel magáról. Iker öccsei, Garan Tál és Han Tál pedig hamis ígéretekkel próbál új tagokat csalogatni a gyülekezethez.
De azért nem minden családtag rossz. Asszisz Tál testvér például kifejezetten segítőkészen intézi az egyházi ügyeket. A dúsgazdag üzletember nagybácsi, Invesz Tál anyagi hozzájárulására mindig lehet számítani. A remek politikai érzékkel megáldott Reprezen Tál kiválóan képviseli a közösség ügyeit diplomáciai körökben . Az elkötelezett Agi Tál nővér élen jár a térítésben. Medi Tálhoz bármikor fordulhat átgondolt, és megnyugtató tanácsért, a szertartásokon az egyházi énekeket pedig Kán Tál dalolja, zenész fivére Trombi Tál (a kamasz Mu Tál átmenetileg nem énekel vele.)
Sajnos a múlt év során három családtaggal is kevesebben lettünk: két unokatestvér, Dezer Tál és Konver Tál áttért más vallásra, a kilencven éves Exi Tál néni pedig végelgyengülésben elhunyt. "

Köszönöm annak a barátomnak, akitől kaptam ezt az írást.

Faludy György: Nulla Károly balladája


Van úgy, hogy ez ember rátalál egy versre, amely megfogja őt. Hát, valahogy így vagyok ezzel a verssel. Magát a költőt nem különösebben szeretem, de ez a verse elgondolkodtató. Egy emberről szól, aki egy szürke kisember, aki mégis többnek gondolja magát, mint ami.

Faludy György: Nulla Károly balladája

Mennyien élnek így a világban, mint az az ember, akiről ez a vers szól...

2009. október 5.